Elmaradt faultok mérkőzése: Dabas SC – Pápa

A héten gyógytornászi segítséget, és gyakorlatokat vettünk igénybe, hogy játékosaink tudatosan tudjanak foglalkozzanak izületeikkel, izomtónusukkal, a fokozottabb munka hatására is képesek legyenek szervezetüket karban tartani. A heti edzőmérkőzésen a Kuzmicsovval megerősített Vác legyőzése, a faultok számának emelkedése, felcsillantotta az a szakmai továbblépés lehetőségét.

A Pápa elleni mérkőzés rendkívüli fontosságát az adta, hogy immár több sérülés után, kellett  megindulni a további pontszerzés felé. Bődy, Apró, Kuli és Presinszki Ákos és Horváth kiesése ellenére kellett eredményesnek lennünk. Az ellenfél a középmezőny elején helyezkedik el, múlt évben még Iváncsik Mihály a „nagy öreg” lőtte itt a gólokat, de ebben az évben is több volt első osztályú játékos erősítette az együttest (Cseh, Bognár, Harta). A pápai csapat, tehát az edző személye, és a volt győri játékosok neveltetése okán a „győri iskola” játékát játszotta.

A mérkőzés elején nyitott védekezésünkkel igyekeztük akadályozni az ellenfél támadásszervezését, de a magasabb, nagyobb tömegű játékosokból álló ellenfél nagy rutinnal szorította le a falat és lőtte át eredményesen a védekezésünket. Az ellenfél tartotta irányítása alatt a mérkőzést, de a csapat a szünetig kétszer állt fel, és zárkózott fel közvetlenül az ellenfél mögé, ami biztató volt a második félidőre nézve.

A védekezésben új felállásban kellett pályára lépnünk, védekező embereink kihullása miatt, s ez nem volt elég szigorú, kevés volt a kemény fault. A második félidőben is vezettünk ötletes támadásokat, lőttünk szép gólokat, de továbbra is nekünk kellett felzárkóznunk, ismerve az eddig tapasztalt akarati szintet, bíztunk a felzárkózásban. Az ellenfél a döntő pillanatokban beállós elmozgásból, befutásokból régi begyakorolt mozgások alapján, tömegüket kihasználva mindig kompenzálni tudták felzárkózási kísérleteinket.

Védekezésünk ezen a mérkőzésen nem közelítette meg a megfelelő másodosztályú szintet, bármilyen összetételben próbálkoztunk is. Az utolsó harmadban adódott többször emberfölényes és ziccer helyzetünk is, amikor a felzárkózást megkezdhettük volna, de rendre hibák csúsztak a megvalósításba.

A bírói tevékenység ezen a mérkőzésen nem dicsérhető, hagyott kívánnivalót maga után, de a játékrész végén több alkalommal elénk kerülő lehetőséget kellett volna pontosabban megragadni, a büntetők és ziccerek, indítások belövése megnehezítette volna a rutinos vendégcsapat győzelmét.

A hiányzó embereket nem tudtuk kompenzálni, az átlövések hiánya immár krónikussá vált, és a védekezés az új felállásban nem volt offenzív, nem felelt meg a kitűzött célnak!

Ez az első vereség, amit problémának tartok, mert bár rutinosabb csapattól nem szégyen kikapni, de most nem volt megfelelő az utolsó percek figyelmi, koncentrációs szintje!

Egy tény nyugodt téli munkához pontokat kell szerezni! Egy másik tény, hogy lövőkre lenne szükségünk ebben a megszorult helyzetben.

A bizonyításra hamarosan kiváló lehetőségek adódnak…

fotóalbum

Györfi János vezetőedző