Kocsír Anikó: Szabadság meg minden más

Elhatároztam, hogy mindenféle előítéletemet, barátoktól hallott negatív és pozitív kritikákat, a jelenlegi zűrös politikai életről alkotott véleményemet mind lepakolom a mozi terem elé, nem viszem be magammal a filmre, és a popkornnal sem akarom megszentségteleníteni a dolgot. Persze ezzel már előrevetítettem, hogy nem egy buta amcsi filmre akarok beülni. A nagy pakolászás miatt pont lecsúszom a ráhangoló reklámokról, gyorsan keresem a helyem. Mire megtalálom magam már futnak az alkotók nevei a vásznon, és úszik a magyar válogatott csapat.
A sport asszimiláló szerepéről már sokat hallottunk, és valóban meghatározó része ez a filmnek is.
Egyből, a nyitó momentumnál nemzeti öntudatra ébreszt. Felidézi egy, a nemzetünk csapatának való szurkolás élményét. Aztán ebben a fokozott hangulatban arculcsap az igazságtalan vereség. Nagyon hatásos kezdés. Az öltözői rámosolyogva-anyázós jelenettel nevetve revánsot veszünk, de végül verekedéssé fajul a dolog.
Számomra a szerelmi szálnál erősebb a baráti szál. Megdöbbentő volt érezni a képek után, amik a gyermekkori „olimpiai bajnokok leszünk” elhatározást idézték, hogy az elnyomás hatására Tibi (Csányi Sándor) mégis kitálalta a hatalomnak, amiket barátja (Karcsi: Fenyő Iván) forradalmi dolgairól tudott. Erős volt a pofon is, amit az olimpiára utazó Tibi ad barátjának és csapattársának, mikor az rájön, hogy becsapták és a szovjet tankok vonulnak Budapest felé, nem pedig ki onnan.
Valószínűnek tarom, hogy az 56-os hőseink valóban ilyen őszinte hévvel vetették magukat a forradalomba, sokan a halálba, mégha néhol színpadiasnak, hatásvadásznak, szájbarágósnak találok is jeleneteket. Persze pont emiatt, a több síkon futó érzelmi sokk miatt ragad magával a film. Gondolták, valamelyik csak elsodorja a nézőt: sport, barátság, szerelem, haza, függetlenség, fiatalság, szülői féltés. Ezek összessége miatt érzem azt nagyon fokozottan a végére, hogy soha, de soha nem akarok elnyomásban élni!
Humor is van egy kicsi: jellegzetes pesti, sírva nevetős.
A vörös csillagok forradalmi lelkesedéstől való hullásait azért kicsit naivnak, túlzónak találom. Ezek miatt a túlzások, és néhány „vikis” (Dobó Kata) semmit mondó arckifejezés miatt az én csillagjaim mondjuk ötből négyre csökkennek a filmmel kapcsolatban. Viszont csodás minden újbóli ráismerés, hogy mennyi tehetséges magyar színházi színészünk van. Sajnos ezt a nagy kibeszélő showk, és a Barátok között töltött idő közben hajlamosak vagyunk elfelejteni.
Az ő alakításuk miatt is jó volt igazán magyarnak érezni magam a film alatt.

színes magyar filmdráma, 120 perc, 2006
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott 
Szereplők: Fenyő Iván, Dobó Kata, Csányi Sándor, Gesztesi Károly, Bánsági Ildikó, Bánsági Ildikó, Jordán Tamás, Szávai Viktória, Huszár Zsolt, Kersztes Tamás, Haumann Péter, Gábori Dániel, Marton Róbert, Simon Kornél, Kolovratnik Krisztián,

Rendező: Goda Krisztina, forgatókönyvíró: Gárdos Éva, Divinyi Réka, Bereményi Géza, Joe Eszterhas, zeneszerző: Nick Glennie-Smith, operatőr: Vecsernyés János, Gulyás Buda, díszlettervező: Szabolcs János,  Jelemeztervező: Pásztor Beatrix Aruna, producer: Andrew G. Vajna, executive producer: Demján Sándor, társproducer: Zákonyi Tamás, Clive Parsons, vágó: Gárdos Éva, Komlóssy Annamária

 

 

 

 

vissza az előző oldalra