Olvasói falevelek


Csökkenőben az ellentét a Lokálpatrióta Egyesület és a városvezetés között. Ezt az jelzi, hogy egyre kevesebbet konfrontálódunk ingyenes kiadványokban, oka pedig, hogy mi egyre kevesebbszer visszük nyílt kenyértörésig az ellentétet. Megelégszünk azzal is, ha egyszerűen elmondjuk a véleményünket – aki hallja adja át. De azért időnként csak beesik egy-egy komolyabb vita, amit az Odafigyelőben veretes olvasói levél kommentál, és amit a nyilvánvaló tévedések ellenére (vagy éppen azért) csak közreadnak az igen tisztelt közéleti ellenfelek.


Hová lettek a régi nagyok? Szehofner Jóska, Cserge Zsuzsa, ma már visszasírjuk őket. Írásaik és tetteik szépen mutatják a személyiség fejlődését, a közírásban való gyakorlat szerzést, hiszen Csergő Zsuzsával a gyóni iskola mögötti egyházi temető felszámolása kapcsán vitatkoztunk a lapokon keresztül, aztán ő vette a fáradságot és kiment személyesen is körül nézni.


Vagy Szehofner József, akinek a választás előtt még az volt a legnagyobb problémája, hogy milyen kocsival járok (Volvo), de mára már – valószínűleg az időközben bekövetkezett gyermekáldás apropóján, melyhez ezúton gratulálok – ő is vett magának egy kocsit. Nem is kicsit (a márkáját nem tudom), de saját magamból kiindulva feltételezem, hogy a választás során nem én jártam az eszébe, hanem a gyermek és esetleg érkező kistestvérei, no meg hogy a babakocsi és a babülés is kényelmesen beférjen.
A legújabb jelentkező Tóthné Precz Ágota, nyílt levélben veszi védelmébe a polgármestert az úgy nevezett mézosztás kapcsán. Nyilván kéretlen a segítség, hiszen ha lett volna egyeztetés, egy-kettőre kiderült volna, hogy Tóthné főállítását, miszerint szegény polgármestereknek egyre kevesebb osztogatnivalójuk van, pont maga a polgármester cáfolta meg a sokkal kevésbé spontán televíziós műsorában, mondván, hogy a csomag értéke ugyanannyi, mint tavaly.


Ezért Tóthné levelének nem igazán tulajdonítok jelentőséget, mit tudhatta ő a tényeket, biztos csak jót akart – már annak, akit védelmébe vett.
Pár apróságot csak kiemelnék azért, sőt következtetést is megpróbálnék levonni az ún. olvasói levelekből.
A levél – ahogy fenti szerzők levelei - nem a polgármesterhez hivatalból kötődő önkormányzati újságban jelent meg, hanem a Dafi kiadványában, pedig a polgármester polgármesteri döntései és nem politikai vezetői döntései voltak a viták apropói.


A levél írója, nem láthat bele olyan mélyen a helyi közéletbe, tekintve, hogy Dabason, így a dabasi közéletben is csak nem régiben telepedett meg – ahogy a fentebb említett szerzők is. (Hogy is írta Zelenák Bandi bácsi annak idején az önkormányzati újságban? Kétszer is lehozták az írást, csak beugrik, remélem megengedi, hogy az ő kifejezését használjam: „szélfútta”.) Az olvasói levelek rendre téves, vagy rosszindulatú állításokat tartalmaztak, de az újság csak leközölte őket. Nyilván nem a tények számítottak, hanem hogy a szerkesztő(ség) úgy ítélte meg, a Dafi számára hasznos lehozni olvasói levélként ezeket a felületes véleményeket.


Tulajdonképpen ez a szerkesztőségi magatartás az egyetlen, ami nem tetszik, írjon mindenki nyugodtan marhaságot, néha én is biztos ezt teszem. De hányszor kínlódtam végig, hogy a mi szerkesztőségünk nem osztotta az álláspontomat. Vagy saját olvasóink véleménye különbözött az enyémtől, de mégis lehoztuk.
Túl értékes dolog ez, amit kockáztatunk. Többes szám első személy, mert mi is benne vagyunk, persze. Mindenki, aki ír.


Sokkal körültekintőbben kell egy szerkesztőnek, egy szerkesztőségnek bánni az ilyen dolgokkal, nem jó felé haladnánk, ha az önigazolások kényszere miatt újra a Kádár-korszak idején a szocialista blokkban megszokott stílust, a hétköznapokba beszivárgó célirányos és tudatos, a világot jókra és rosszakra osztó, középszerű emberekben megfogant középszerű központi direktívákat kellene elszenvednünk újra. Az ideális szerintem az lenne, ha olyanok lehetnének ezekben a pozíciókban, akik a közélet minőségének színvonalához ténylegesen hozzá tudnak járulni, és nem azok, akik szerény képességeiket hangos politikai csatakiáltásokkal vagy halk nyelvcsapásokkal leplezik. Lehet, hogy az olvasók tömege ezt a stílust természetesnek veszi. De akiknek a véleménye mérvadó ezekben a kérdésekben, azok a valóságot látják.
Az utókor, amikor majd mindezt megítéli, majd a pillanatnyi időnek tűnő, most évekig tartó korszakok politikai vagy gazdasági céljait csak halvány füstként látja.
A leírt álszent mondatok, az önigazoló üres beszédek, és a hozzájuk fűződő nevek, azok megmaradnak.


RN

 

 

 
 

vissza az előző oldalra