A Pest Megyei Önkormányzat 2007. augusztus elsejével Pásztor Gergely történelem-néprajz szakos középiskolai tanárt, dabasi települési képviselőt bízta meg a Táncsics Mihály Gimnázium vezetésével. A kinevezése öt évre szól, Nagy Ferencné igazgatónőt váltja fel a középiskola élén.

Az augusztus már magában hordozza az iskolakezdés izgalmát is, fel-felvillan a közeledő ősz, és kicsit vegyes érzelmekkel ugyan, - tudva, hogy kikerülhetetlenül közelít, - de mindannyian várjuk a pillanatot, amikor újra megszólal a szeptemberi iskolakezdést jelző csengő…


Neked egy speciális iskolakezdés jutott erre az őszre, sőt egy kicsit előbb, hiszen a mai nappal kezdődik egy nagyon fontos időszak az életedben. Volt már olyan ősz, amikor a dabasi gimnázium kapuját, mint diák, aztán néhány évvel később, mint középiskolai tanár lépted át. Most harmadszor igazgatóként kezded a tanévet. Milyen érzésekkel léptél be ma az iskola kapuján?  Milyen elképzelésekkel indulsz ennek a tanévnek?

- Igen, pontosan most ősszel lesz húsz éve, hogy először léptem át a gimnázium kapuját, aztán tizenhat évvel ezelőtt itt érettségiztem, és most bekövetkezett a pillanat, amikor egy újabb minőségben, igazgatóként léptem át a kaput. Ez nem egy előre eltervezett életpálya, bármennyire is annak tűnik esetlegesen a szemlélődő számára. A várakozásaim ugyanúgy megvannak, mint húsz évvel ezelőtt megvoltak, bár akkor sem voltak elvárásaim az újdonsággal kapcsolatban. Talán ezért sem csalódtam, mert nem úgy jöttem ide, hogy bennem szilárdan és kimozdíthatatlanul megfogalmazódott valami. Az ember általában csalódni szokott, ha nem azt kapja, amit várt. Hajszálpontosan emlékszem az iskolával kapcsolatos húsz évvel ezelőtti élményeimre. Emlékszem, hogy minőségileg-, életforma-, vagy életmód szempontjából micsoda nagy különbség ez, az általános iskolai évekhez képest, és határozottan emlékszem arra is, hogy mekkora szabadságot éreztem akkor. Azt, hogy mennyi minden rám van bízva, mennyi mindenben magam dönthetek. Így visszagondolva kicsit megmosolyogtató, mert ma már tudom, - és mondhatom, harmincnégy évesen, de korosodó fejjel – hogy tizennégy évesen az ember még mindig csak kiskorú, még mindig a szülei szabják meg az életét. Mégis inkább a lehetőség oldaláról közelítem meg ezt az új helyzetet, és ezt szeretném felkínálni az iskolában tanuló diákoknak is, erre szeretném őket buzdítani, hogy fogják fel ezt egy lehetőségként. Minden évet, minden tanévet, - az elsősök különösképpen -, fogják fel úgy, mint egy nagyon nagy lehetőséget, amivel vagy élni fognak, vagy nem fognak élni. De biztos, hogy emlékezni fognak rá, és tudni fogják, hogy mit szalasztottak el, és mit nem.

Van-e valamilyen stratégiád, amit előzetesen már eldöntöttél az iskola vezetésével kapcsolatban?

- A pályázatírás során az embernek végig kell gondolnia, hogy hogyan látja, és mit szeretne itt igazából megvalósítani. Nyílván ezek még nagyon tág keretek, amiket az ember ilyenkor felvázol. Én elsősorban, és leginkább, egy kicsit nyitottabb intézményt szeretnék a dabasi gimnáziumból kialakítani, ami azt jelentené, hogy sokkal nyitottabbak lennénk a külvilágra, mi magunk több mindenre próbálnánk odafigyelni, akár itt a városban, ha szétnézünk, akár tágabb régiókban. A kollégák azt mondták, amikor bírálták a pályázatomat, hogy földtől elrugaszkodott elképzeléseim vannak, mit akarok én ilyen Európai Uniós testvériskolákkal, meg hasonlókkal. Én szeretném ezeket a lehetőségeket kinyitni, mert úgy gondolom, hogy a lehetőségek adottak. Ugyanakkor szeretném ezt a nyitottságot befelé is megvalósítani, mert több nyitottság szükségeltetik a tanításban is. Szeretném, ha a kollegák is megéreznék ebben a lehetőséget. Szeretnék új módszereket, szemléleteket beengedni, amik feldobhatják a hangulatot és az itt folyó, egyébként színvonalas munkát. Azt is rám olvasták egyesek, hogy én ezzel a kritikámmal, ezzel az észrevételemmel azt állítom, hogy itt nem folyik színvonalas munka. Ezt nem állítom, itt igenis színvonalas munka folyik. Vannak bizonyos tulajdonságaink, amik viszont jobbá tehetők. Többek között ez a fajta tulajdonságunk, hogy legyünk befogadóbbak, és nyitottabbak ötletekre, újdonságokra. Használjuk az új technikát, mert az nem ördögtől való, és majd ha valaki odáig jut, hogy tudja kezelni ezeket a technikákat, akkor azt is látni fogja, hogy  ezek segítik a munkáját. Én nem vagyok technokrata, nem akarom a tanár helyébe helyezni az információs forradalom eredményeit, a multimédiás táblát, én nem hiszek abban, hogy ez megváltás volt, abban hiszek, hogy színesít, és mindenképp újdonságot hoz. A mai fiatalokat valamennyire ismerve, azt lehet gondolni róluk, hogy ezzel esetleg a figyelmet és a hozzáállást lehet javítani.

Meghatároztad-e már a fő célokat magadban?

- Az általános fő céljaimat természetesen az előbb említettek tartalmazzák. Egy nagyon fontos dolgot tartok szem előtt, amit szemléletben már most megpróbálok behozni. Ez a művészeteknek és a testnevelésnek a szerepe, mert ezek leértékelődni látszanak. Ez jelenleg egy paradoxon, mert itt az iskolában, vagy az oktatáson belül általában leértékelődni látszanak ezek az értékek, más dimenziókban, pedig felértékelődnek, például az egészséges életmód, vagy a sport szerepe. Valamiképpen nekünk tükrözni kéne ezt az igényt az oktatásban is. Nagyon szeretném, ha a tehetséges gyerekeink nem csak a szaktantárgyakban, mint a történelem, kémia, matematika, fizika lennének megemlítve, megbecsülve, hanem lennének sportolóink is. Ezzel kapcsolatban már most van egy jó hírem, mert szeptembertől egy válogatott sportoló fiatalember is az új diákunk lesz, és ő már behozza hozzánk ezt a szemléletet, mert ő mégiscsak utazik, mégiscsak válogatott, elvállalta, hogy megtanít minket pingpongozni, és ezeknek a dolgoknak itt helyük van.

Mi a legfontosabb teendő most, az első napokban a számodra?

- A legfontosabb, hogy minden tanár kollégának legyen elegendő óraszáma, és mindenkinek meg legyen a munkája, és ebben jól állunk. A tantárgyfelosztást most készítjük, most derül ki az, hogy mely órákra kell felvennünk óraadót, vagy részmunkaidőben foglalkoztatni valakit, esetleg több óraszámra keresnünk pedagógust. Természetesen ebben az esetben nyilván elsőbbséget élveznek azok, akik már itt vannak, és bizonyítottan jó munkát végeznek. Ha ez megvan, utána az órarendkészítés a következő feladat. A tantermekkel vagyunk nagy bajban, mert nagyon sok a diákunk, az óráink nagy részében tömve van az iskola, és most ötletelnünk kell azon, hogy hol lehetne még tantermet kialakítani. Ez ilyen „jó” gond, de akkor lenne még jobb, ha ezzel a helyzettel azt is éreznénk, hogy ez meg fog változni, és kapunk egy új iskolát, esetleg egy bővítési lehetőséget a tetőtérben. Meg van már rajzolva minden, csak a pénz nem jön hozzá.

Lehet-e már tudni, hogy kikre számítasz az irányításban közvetlenül? Ki lesz a helyettesed, közvetlen munkatársad, vagy ez még egy következő lépés?

- Amit lehet tudni, az, hogy Párdányi Zsuzsanna lesz az igazgatóhelyettes, őt erre a munkára felkértem, és akivel úgy gondolom, hogy együtt fogok tudni dolgozni. Zsuzsa ezt a felkérést elfogadta. Természetesen mellette Hegyi Imréné, aki az iskola „mindentudója”, és kihagyhatatlan és elfelejthetetlen szereplője. Szerencsére ő is nagyon sokat segít, ő is elfogadta és méltányolta a kérésemet, és továbbra is segít a napi teendők ellátásban.

- Milyen változásokat jelent ez a munka konkrétan a te éledtedben, a hétköznapjaidban? A családodban van iskoláskorú gyerek már?

- Bendegúz fiam most lesz elsős általános iskolás, egyszerre lépünk bele az ismeretlenbe. Az életemben mindenképpen változást fog jelenteni, abból a szempontból, hogy ez egy olyan munkakör lesz, amit reggeltől estig kell betölteni. Én, amióta nem tanítok, szabadfoglalkozású voltam. Az is egy más nehézségű helyzet, amikor az ember az önmaga főnöke, és akkor önmaga mondja meg, hogy mikor kelek fel, mikor végzem el a munkát, mikor teszem le a lantot, és hasonlók. Most van egy követelmény, aminek meg kell, feleljek, és ez mindenképpen egy rendezettebb, szigorúbb életformát fog jelenteni nekem. De én szeretem ezt, nekem ez jó lesz.

- Akkor az érzéseid pozitívak, és csapjunk a lovak közé?

- Igen, abszolút így van, hajrá!

Rácz Judit

vissza az előző oldalra