Miért nehéz demokratává válni?

Az ember nem demokratának születik. Hosszú szocializációs folyamat hatására válhat esetleg azzá. A csecsemő kifejezetten autoriter, amit ösztöne kíván, azt ellentmondást nem tűrő módon, erőszakosan, olykor visítozva kiharcolja magának. A kisgyermeket is még érzelmei vezérlik. Akit szeret, azt jó embernek tartja, akit utál, attól az igazságot sem fogadja el. Demokrata, jó esetben is csak felnőtt korára válhat az emberből.

Attól tartok sokan nincsenek tisztában azzal, mi a különbség a demokratikusan berendezkedett társadalom és a demokratikus stílusban viselkedő egyedi ember között.
A demokrácia népképviseletet, népuralmat jelent, ahol nem egy király, egy császár, vagy egy diktátor uralkodik, hanem maga a nép. Hazánkban jelenleg közvetett demokrácia van, ami azt jelenti, hogy a nép négyévente küldötteket választ arra, hogy érdekeit képviseljék a parlamentben és az önkormányzatokban. Közvetlen demokrácia az, ahol maga a nép dönt el különféle kérdéseket, például népszavazás útján.
Az autokrácia tehát egyeduralmat, míg a demokrácia közös uralkodást jelent. Az autokráciától a valódi demokráciáig – a demokráciában élő, demokratikusan viselkedő emberekig - vezető úton van azonban egy hosszú átmeneti szakasz, amit minden demokratikus berendezkedésű ország kénytelen végig járni. Jelenleg ebben a szakaszban botladozunk mi is. Azért olyan hosszú ez a folyamat, mert népképviseleti demokráciát pár hónap alatt létre lehet hozni (ahogyan ez 1989-ben hazánkban is megtörtént), demokrata stílussal és életfilozófiával működő emberfőket viszont csak hosszú-hosszú évek alatt lehet „megérlelni”.
Mi jelenleg szó szerint demokráciát gyakorló ország vagyunk. Sok-sok gyakorlásra van még szükség ahhoz, hogy érett módon el is sajátítsuk ezt a fajta viselkedésmódot. A legfőbb gond az, hogy nemigen van alkalmunk a tanulásra, ugyanis nincs hol gyakorolnunk. A parlamentbe került képviselőink többsége sem demokrata, hanem autokrata, amit megnyilvánulásaik, kommunikációs stílusuk azonnal elárul. Úgy viselkednek ők, - tisztelet a nagyon kevés kivételnek - mint az érzelem vezérelt kisgyermekek. Akiket szeretnek, azokkal egyetértenek, akiket utálnak, azoktól az igazságot sem fogadják el. Függetlenül attól, hogy magukat jobboldali, vagy baloldali demokratának tartják.

Autokraták ők majdnem mindnyájan! Nem is nagyon tudnának mások lenni, hiszen, mint említettem, nem volt gyakorló terepük - sem a családokban, sem az iskolában, sem másutt - ahol a demokratikus viselkedésmódokat megtanulhatták volna. Nincs ezen mit csodálkozni, Magyarországon évszázadokig hírből sem ismerték a demokráciát. Nem művelődhetett ki antidemokratikus környezetben demokratikus vezetésre alkalmas irányító réteg. Ebből a szempontból tehát ne legyenek illúzióink, teljesen mindegy, hogy melyik oldal vezeti az országot, mindegyik párt autoriter stílusú emberek gyülekezete, akik cseppet sem változnak meg egyszeriben attól, hogy hatalomhoz jutnak, sőt…!
A demokratát is azonnal elárulja stílusa. Nem érzelem vezérelt. Ha meggyőződésétől eltérő álláspontot képviselő embertársával beszélget, nyugodtan, érdeklődően meghallgatja, közli vele, hogy neki más a vélekedése, de nem minősíti partnerét, sőt, tiszteli ellenfelét. Ha környezetükben ismernek ilyen embert, kérem, szóljanak, én is szívesen megismerkednék vele. Érett demokratát lámpással is nehéz ma még találni. Mi, Lokálpatrióták legalább próbálkozunk azzal, hogy gyakorló terepet hozzunk létre a tanuláshoz. Jobb és baloldali beállítódású emberek együtt beszélgetünk az egyesületben, nem kis nehézségek árán. Így – egyesületen belül - valódi alkalmunk nyílik arra, hogy gyakorolhassuk a „közös uralkodás” érzelem mentes, demokratikus stílusát. Mit mondjak, nehéz tanulási folyamat, de mi legalább elindultunk az úton. Sokkal könnyebb egy pártban egyformán gondolkozva egyforma elveket valló emberekkel kommunikálni, csakhogy ebben a formában sohasem tanulja meg senki a demokratikus stílust.

Ezért van az, hogy a demokratikusan megválasztott, demokratikusnak nevezett párt képviselői a parlamentben egyáltalán nem demokratikus módon kommunikálnak egymással, hanem pontosan úgy, mint az érzelem vezérelt kisgyermekek. Lehet, hogy az élet egyéb területén felnőttekként viselkednek, de bizton állítható, hogy demokratává nem váltak. Mint pszichológus, meg tudom érteni őket, mint állampolgár, úgy érzem magam közöttük, mintha óvodások közt lennék. És ez a helyzet sajnos nemcsak a parlamentre vonatkozik. Hasonló stílusú beszélgetések zajlanak önkormányzatokban, iskolákban, családokban, munkahelyeken. Sok időnek kell még eltelnie, amíg megtanuljuk tisztelni a másságot, befogadni az ellentétes vélekedéseket, félelem és szorongás nélkül leszünk képesek beszélgetni más ideológiát valló embertársainkkal.
A képviseleti demokráciát már megteremtettük, bárki bármi mást állít, amíg négyévente választásokon dől el a népképviselet, azt demokráciának hívják, akkor is, ha sokaknak nem tetszik az éppen hatalmon lévő alakulat. Demokratákban azonban még nem bővelkedünk.
Nem az a demokrata, aki önmagát annak tartja.
Aki szűkebb-tágabb háza táján demokratára lel, becsülje meg, tanuljon tőle, mert kevesen vannak még! Az emberek többsége még csodabogárnak tekinti őket, mert mások, mint a többiek.

Pap László