Pap László - Játék a számokkal

A statisztika néha olyan, mint a délibáb. Látjuk, hogy ott van, mégsem igazi. Mennyire szeretjük mégis komolyan venni a felméréseket. Beszélünk róla, vitatkozunk rajta, pedig jobb lenne néha tudomást sem venni az egészről.

Olvasom a Népszabadságban, hogy a Tárki felmérést végzett a lakosság körében, amelyből az derült ki, hogy az utóbbi négy évben jobban élünk. Még aznap este a Hír Tv-ben azt mondja valaki, hogy a Tárki mostani vizsgálata szerint rosszabbul élünk, mint korábban. Nesze neked, statisztika! A rossz módszerrel átlagolt adatokból ki-ki azt a következtetést vonja le, ami saját szája ízének éppen megfelelő.  Ez megint az a jelenség, ami már annyiszor megtörtént ebben az országban: rosszul feltett kérdésre nem lehet jó választ kapni. A statisztikai adatok átlagolásai mögött olykor megmosolyogtató jelenségek állnak. Ha a lakosság fele férfi, a másik fele meg nő, ebből nem következik az, hogy átlagosan az emberek hermafroditák (férfi-nő tulajdonságot mutatók). Ha az elmúlt négy évben nőtt a multimilliomosok és a hajléktalanok száma, ebből a statisztika szerint az következne, hogy életszínvonalunk stagnál? (Egy állapotban van).

Ráadásul a valódi ok-okozati viszony, (hogy ki miért él jobban, vagy rosszabbul) koránt sem egyértelmű. Mi például rosszabbul élünk az utóbbi négy évben, mert megszűnt a katonaság. Tetemes anyagi hátrányunk származott e tényből, hiszen évente kétszer katonákat soroztam, ami kellemesen kiegészítette jövedelmünket. El is határoztam, arra a pártra fogok szavazni, amelyik visszaállítja a sorkötelezettséget és a bevonulást. Azóta folyamatosan bizonytalanodom, mert egyik óriásplakáton sem látok leírva ilyen terveket. Pedig folyton azt olvasom, hogy a bizonytalan szavazókat szeretnék megnyerni. Ezúton üzenem a pártoknak, azonnal elmúlik a bizonytalanságom, és rögtön tudni fogom, kire szavazzak, ha elintézik, hogy fiainkat újra fókáztassák omladozó, pisi szagú laktanyákban. ( Aki volt katona, ugye, érti miről beszélek!) Nekem anyagilag megérné!

Szóval én csak azt szeretném mondani, hogy az élet sokkal bonyolultabb és összetettebb annál, mintsem hogy leegyszerűsíthető, és megérhető lenne rosszul feltett kérdésekre adott, elnagyolt, pontatlan válaszok segítségével. Saját példánk is ezt bizonyítja. Merthogy nemrég eladtuk kicsiny lakásunkat és egy nagyobba fogunk költözni, ami viszont jelentősen növeli életminőségünket, vagyis jobban fogunk élni, mint eddig. Itt jegyezném meg, mindezt annak köszönhetjük, hogy jövedelmező bértollnoki állást vállaltunk az elmúlt négy évben a Patrióta újságnál, ami tetemesen gyarapította amúgy már-már kiszáradt bankszámlánkat. Szóval, jobban élünk majd, mint négy évvel ezelőtt. Sajnos a Tárki minket nem kérdezett meg, bár talán jobb is ez így, hiszen bajban lettünk volna a válasszal, hogy akkor mi jobban élünk, vagy rosszabbul?!  Merthogy van, amiben jobban, és van, amiben rosszabbul.

Attól tartok, bajban van más is ebben az országban, nem csak a válaszokkal, de már a kérdésekkel is. Az állításokról nem is beszélve.

Lassan már ott tartunk, a hatalom elnyerése, vagy megtartása érdekében azt is képesek megígérni politikus hölgyeimék és uraimék, hogy fordítva fog folyni a Duna, ha ők kerülnek hatalomra. Elintézik. Minden elintézhető. Meg annak az ellenkezője is. A legnagyobb baj mégis az, hogy még mindig jelentős tömegek vannak, akik akár ezt is elhiszik. Szinte mindent elhisznek, ha az imádott vezérek mondják. És ezzel a hiszékeny, és kevéssé gondolkodó tömeggel lehet választást nyerni. Ők képviselik a derékhadat. Kevésbé a rációt és az értelmet.

Bár a statisztika itt is csalhat. Például, ha az ország fele értelmi fogyatékos, a másik fele meg zseni, akkor az átlag intelligencia 100 ?! (70  pont alatti érték értelmi fogyatékost jelent, a 130 pont feletti pedig zsenit.)

Attól tartok, ez az átlagolás sem állja meg a helyét.

Nem tudom, ez a lapszám pontosan mikor jelenik meg, lehet, hogy már túl leszünk a választás első fordulóján. Mindenesetre én hosszú távra megtanultam, politikai kérdésekben ne higgyek a látszatnak. Így is, úgy is át leszek verve, bárki kerül hatalomra. Legfeljebb a kevésbé gusztustalan, vagy a nagymértékben gyomorforgató attitűdöket képviselő pártok közül válogathatok, amikor ikszelek a fülkében.

Persze, joggal kérdezhetik az olvasók, miért írok esszéket, állásfoglalásokat az újságban, ha ilyen lesújtó a véleményem a politikáról?  Nos, azért, mert naiv vagyok. Konokul hiszem, hogy igen, pedig már régen tudom, hogy nem. Igen, hiszem, hogy minden visszásság ellenére mégiscsak érdemes tenni valamit annak érdekében, hogy hitelesebben, jobban éljünk, még akkor is, ha gyakorta szélmalomharcnak tűnik az ágálás.

 Mert azt is tudom, nem a politika hibás, hanem az ember. Márpedig az emberi jellem, és annak torzulásai, az én szakmám tudományterülete.

„Ne a tükröt átkozd, ha a képed ferde!” – mondja a költő. Szegény politika nem tehet arról, hogy nem éppen jellembajnokok a művelői. (Tisztelet, a statisztikailag alig mérhető kivételnek!)

A demokráciát azért szeretem jobban a diktatúránál, mert itt időnként el lehet kergetni a velejükig korrupttá vált politikusokat, és le lehet cserélni egy frissebb garnitúrára, akik kemény munkával, évek múltán szintén felküzdik majd magukat a jellemtelenség hegycsúcsára, de újabb négy év elteltével újra választások lesznek.

Csak el ne fogyjon a választható garnitúra!                                                                     

vissza az előző oldalra