Bálint Mónika - Moziajánló

ROKONOK

Főszereplők: Csányi Sándor, Tóth Ildikó, Eperjes Károly, Marozsán Erika, Kállai Ferenc, László Zsolt, Oleg Tabakov, Jirzi Menzel, Pindroch Csaba, Újlaky Dénes, Mácsai Pál, Andorai Péter, Molnár Piroska.

Fényképezte: Koltai Lajos
Írta: Móricz Zsigmond regénye alapján Szabó István, Vészits Andrea

Rendezte: Szabó István

Kopjáss István (Csányi Sándor) egyszerű ember, szereti a feleségét, szereti az állását, nem akar sokat az élettől és nem is kap. Ám a városban, melynek hű hivatalnoka, bármi megtörténhet, és Kopjáss élete váratlanul a feje tetejére áll: maga sem érti hogyan, egyszer csak városi főügyésszé választják.

Ettől kezdve minden egészen más lesz. Régi rokonok és új barátok bukkannak fel körülötte, mindenki kér valamit, mindenkinek segítségre, protekcióra, néhány jó szóra vagy sok pénzre volna szüksége.

Kopjáss jól szeretne dolgozni – ebből is látszik, hogy nem ért semmit. A helyében mások inkább jól szeretnének keresni; és ez ügyben a város hatalmasságai készséges tanácsadónak bizonyulnak.

Az új főügyész kezdetben ragaszkodik idáljaihoz. Azután találkozik egy gyönyörű nővel, és már egyáltalán nem biztos benne, mit kellene tennie. És persze legfőképpen: még mindig nem ért semmit.

Szabó István 14 éve nem rendezett Magyarországon filmet. Most régi alkotótársaival és a magyar színészek legjavával együtt készítette el új filmjét, mely a Csodálatos Júlia korában játszódik, mégis nagyon aktuális.

Mozibemutató: 2006. március 9.

Forgalmazza az Intercom

AURA

Főszereplők: Ricardo Darín, Dolores Fonzi

Rendező: Fabián Bielinsky

Színes, feliratos argentín-francia-spanyol játékfilm

Espinoza félénk állatkitömő, akinek titkos vágya, hogy végrehajtson egy tökéletes rablást. Első vadászata alkalmával a patagóniai erdők csendjében álmai valóra válnak: véletlenül megöl egy bűnözőt, és ezzel ölébe pottyan egy kaszinó kifosztásának tökéletesen kidolgozott terve. Az újfajta szabályok és az erőszak bonyolult világában tapasztalatok hiányában Espinoza komoly veszélybe kerül. Ráadásul nehezíti helyzetét betegsége, az epilepszia. Minden egyes roham előtt megszállja őt az „aura“: a zűrzavar és a megvilágosodás paradox pillanata, amikor a múlt és a jövő összemosódik. A rohamok váratlanul törnek rá, amikor a legkevésbé számít rá, amikor a leginkább szüksége lenne a józan eszére.

Bemutató: 2006. március 16.

Forgalmazza: a Budapest Film

CSAJOZÓS FILM

Főszereplők: Alyson Hannigan, Eddie Griffin, Jennifer Coolidge, Adam Campbell, Carmen Electra

Írta és rendezte: Jason Friedberg, Aaron Seltzer

Ezek a mai fiatalok egészen fura szokásokat vettek fel: manapság a lányok beleszeretnek a fiúkba, a fiúk néha viszontszeretik őket, és bár többnyire szerelmük beteljesülését akadályok hátráltatják (mérges szülők, hatalmas majmok, irigy nindzsák), ők úrrá lesznek a nehézségeken és egymáséi lesznek.

Julia szerelmes. Nehézségek hátráltatják (mérges szülők, hatalmas majmok, irigy nindzsák), de ő száz veszéllyel dacolva, ezer bajon keresztül mégis eljut imádott Grantjéig. Még ha a világgal kell is szembeszállnia. Még ha Grant nagyon mást akar is…

A Horrorra akadva-sorozat és a Drágám, add az életed két írója ezúttal is a szokásos stílusában bánik el az összes ismert romantikus filmmel: és fantasztikus, gátlástalan vígjátékot farag belőlük!

Mozibemutató: 2006. március 16.

Forgalmazza az Intercom

ALLEGRO

Főszereplők: Ulrich Thomsen, Helena Christensen, Henning Moritzen

Rendező: Christoffer Boe

Színes, feliratos dán játékfilm

Hosszú távollét után Zetterstrøm, a híres zongorista egy gálakoncert alkalmával visszatér New Yorkból szülővárosába, Koppenhágába. A profi művész memóriazavarokkal küzd, és amikor belebotlik fiatalkori szerelmébe, elkerülhetetlenné válik, hogy ellátogasson a város közepén található „tiltott zónába“, ahol szembesülnie kell múltjának összes sötét részletével. Zetterstrøm reménykedik, hogy múltja megelevenedik, ugynanakkor a „zóna“ nem ígér könnyű megoldásokat...

Eredeti cím: Allegro

Bemutató: 2006. február 23.

Forgalmazza: a Budapest Film

GAGYI MAMI 2.

Főszereplők: Martin Lawrence, Elton LeBlanc, Nia Long, Michelle Parylak.

Rendezte: John Whitesell

2000-ben, a Gagyi mamiban Martin Lawrence eljátszotta élete – szó szerint – legnagyobb szerepét: egy FBI ügynököt alakított, aki mesterien tudott átváltozni. Hogy elkapjon egy brutális bankrablót, Lawrence tetőtől talpig elmaszkírozta magát – és egy életvidám, minden lében kanál gigantikus nagyi képében csapott le a rosszfiúra. És most Lawrence visszatér a világ legfifikásabb, legterebélyesebb és legbevállalósabb nagymamijának szerepében a Gagyi mami 2-ben. Ezúttal azért bújik Gagyi mami hatalmas bőrébe, hogy egy nemzetbiztonsági katasztrófát hárítson el.

A nemzet érdekében természetesen semmi sem drága: ha a haza biztonságáról van szó, Malcolm Turner (Martin Lawrence) FBI ügynök mindenre hajlandó: nevelőnőnek adja ki magát, és beépül a gyanúsított háztartásába, ahol persze – a jóságos pótnagyinak köszönhetően – hamarosan eluralkodik a tökéletes káosz.

Turner főnökei a sikeres kémtevékenységnek köszönhetően arra készülnek, hogy lecsapjanak, de a nagymamaruhás akcióhős váratlanul ellentámadásba lendül – ugyanis bevetés közben nagyon szívéhez nőtt a rábízott három gyerkőc.

A film első része 2000 egyik legnagyobb mozisikere volt, főszereplője, Martin Lawrence pedig számtalan elsöprő vígjáték (Bad Boys, Nekem 8, Nemzetbiztonság Bt) humorforrása.

Mozibemutató: 2006. március 2.

Forgalmazza az Intercom

vissza az előző oldalra