dr. Tóth László - Méltósággal ünnepelni

1848. elején nyilvánvalóvá vált a Habsburg-birodalom külpolitikai helyzetének megrendülése. Januárban Palermóban, majd Nápolyban és Milánóban, február 22-én Párizsban tört ki forradalom. Ebben az időben a Pozsonyban ülésező magyar rendi országgyűlés munkája megakadt. Az alsótáblán a reformellenzék többségben volt ugyan, de a felsőtábla konzervatív többsége rendszeresen megakadályozta az érdemi reformjavaslatok továbbítását.

A párizsi forradalom híre felgyorsította az eseményeket :

 Kossuth Lajos 1848. március 3-i felirati beszédében alkotmányos átalakítást követelt a birodalom egész területén. A beszéd olyan hatásos volt, hogy német nyelvre is lefordították, így Bécsben is ismertté vált. Olyannyira, hogy egyik oka volt a március 13-i bécsi forradalom kitörésének. Ez a forradalom tette lehetetlenné az erőszakos fellépést a magyar reformellenzékkel szemben, s ennek híre gerjesztette a március 15-i pesti forradalmat.

1848. március 15-e a magyar történelem egyik legjelentősebb dátuma. Ehhez a naphoz kapcsolódik az ország „átlépése” a feudalizmusból a kapitalizmusba,  illetve a  szuverenitás visszanyerése.

Pest forradalma nem zárult 1848. március 15-én este, hanem lényegében 1848. április elejéig tartott. Valahányszor a Bécsben tárgyaló politikusok akadályba ütköztek, a pesti radikálisok újabb és újabb, tüntetésekkel adták a birodalmi kormányzat tudtára, hogy az ország a Bécsben tárgyaló követek mögött áll.

 A márciusi ifjak tudták mikor kell cselekedni, de azt is tudták, mikor kell visszatérni a munkás hétköznapokba. A forradalom győzelme után újságíróként, tanárként, diplomataként vagy honvédként szolgálták a haza és haladás ügyét, s ha kellett, életüket áldozták érte a harcmenőn.

Ki gondolná, hogy nem minden magyar örült március 15-ének??

„Májam… gyalázatos. – Ma látom,

Magyarország tökéletes felbomlása

felé halad. Hamarosan végem lesz.

 

Az egész úgy tűnik fel előttem,mint

 valami rossz álom! Ó, szent Nemezis!

- Egy lengyel és Kossuth hordják a

gyúlékony anyagot a tűzre! Az előbbi

tán Sobieskinek leszármazottja… az

utóbbit mártírrá avatták s bolondnak

tartották. – Szegény Metternich

herceg – Ferenc császár rendszere,

melynek az abszurdumhoz kellett

vinne . . . és okozták

bukásodat! –

Mit lehet tenni? B(atthyány) Lajost és

K(ossuth)ot kell támogatni!

Hallgatnia kell minden gyűlölségnek,

ellenszenvnek, minden becsvágynak.

Nem fogom tévútra vinni őket; hogy

„szolgálni”-e? Ez az egészségemtől

függ.- Este Zichy Félixnél. –

„Nous avons vendu le pays pour deux Louis!”

Eladtuk az országot két Lajosért!

Batthyány és Kos(suth) Lajos.”

Azt meg végképp nem hinnénk, hogy a Kossuth által „legnagyobb magyarnak” titulált gróf Széchenyi István jegyezte le naplójába a fent leírtakat. Ez a „tempó” túl gyorsnak tűnt számára, de nem akadályozta meg abban, hogy tagja legyen a Batthyányi kormánynak.

A kor egy másik főszereplője – Jókai Mór – így írta meg március 15-e történéseit:

„A mennydörgés azt mondja: le térdeidre, ember, az Isten beszél.

A nép szava is megdördült és mondá: föl térdeidről, rabszolga, a nép beszél!

Tartsátok tiszteletben e napot, melyen a nép szava először megszólalt.

Március 15-ike az, írjátok föl szíveitekbe és el ne felejtsétek.

A magyar nemzet szabadsága e naptól kezdődik. A nemzet történetében ez volt az epochális nap. Ezentúl minden nap új dicsőséget fog számotokra hozni; a nép fölébredett, a nép követelte századok óta megtagadott jogait, a nép kivítta jogait, miknek láncait legközelebb találta.

Március 15-én reggel a fővárosi fiatalság, mely a józanabb pártnak nevezett töredék által ajánlott türelmet és várakozást sérelmei gyógyszeréül nem tartotta elegendőnek, adandó reformlakomája fölött tanácskozni egybegyülekezvén, ez alkalommal.

Jókai Mór következő proklamációt kiáltott ki ügybarátaihoz: „Testvéreim! A pillanat, melyet élünk, komolyabb teendőkre szólít fel bennünket. Európa minden népe halad és boldogul, haladnunk, boldogulnunk kell nekünk is. Legyen béke, szabadság, és egyetértés! Követeljük jogainkat, melyeket eddig tőlünk elvontak, s kívánjuk, hogy legyenek azok közösek mindenkivel, Kívánjuk a sajtó szabadságát, cenzúra rögtöni eltörlését; - felelős minisztériumot Budapesten; - évenkénti országgyűlést Pesten, és azt rögtön! – törvény előtti egyenlőséget polgári és vallási tekintetben; - kívánjuk, hogy a nemzeti őrsereg rögtön fölállíttassék, védje hazáját minden férfi; egyenruha ne legyen; - közös teherviselést; - úrbéri viszonyok megszüntetését; - esküdtszéket képviselet alapján; magunk választjuk bíráinkat magunk közül; - nemzeti bankot, idegen bankjegyeket nem akarunk elfogadni. A katonaság esküdjék meg az alkotmányra, magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a külföldieket vigyék el tőlünk. A politikai státusfoglyok bocsáttassanak szabadon. Unió Erdély és Magyarhon között! Ezen jogokat követelni tartozik a nemzet, bízni önerejébe s az igaz ügy istenébe! Egyenlőség, szabadság, testvériség!

E proklamáció minden egyes pontjait mennydörgő helyesléssel fogadta a nép s kinyilatkoztatá, hogy azt saját manifesztumául fogadja el.”

Március 15. – az addig és azóta is szinte egyedülálló nemzeti egység miatt – máig is a magyar társadalom pozitív élménye. Nem a konfrontáció, hanem a béke, nem a késhegyig menő viták, hanem az egyetértés és a szabadság ünnepe. Március 15-én a magyar politikai elit különböző meggyőződésű és érdekű csoportjai tudtak együtt működni, radikális értelmiségiek és liberális nemesek, polgárok Pesten, ellenzékiek és liberálisok, valamint konzervatívok Pozsonyban. Így kerülhetett a kormányba főnemesi és paraszti származású egyaránt, vagy a reformkorban, sokszor a személyeskedéstől sem mentes  vitát folytató Széchenyi és Kossuth.

Mint rendszerint, örömmel, de kicsit szkeptikusan is várom az ünnepet.

Vajon megint lesz a pártok között kis stílű versengés? Újra meghirdetik a „Ki a nagyobb magyar?”, ”Ki visel nagyobb kokárdát és milyen hosszú ideig?”című versengést?

Ne alacsonyítsuk le az ünnepet aktuál politikai  célok érdekében, próbáljunk meg  méltósággal ünnepelni!

vissza az előző oldalra