Matus Mária - Ünnep, mulatság akkor is!

Karácsonykor mindenki boldog és szereti embertársait, még azokat is, akiket amúgy nem. Sokszor, sokak ajkáról hangzik el a sóhaj:

- Ó, bárcsak az ünnepeknek sose lenne vége! Olyan jó ez a béke és meghittség, miért csak három napig tart?

Holott csak hit kérdése az egész, mindenkinek addig van karácsony, ameddig akarja.

Nálam az ünnep nem három napig tart. Addig tartom számon, amíg van, ami emlékeztessen rá. Amíg tűlevelet találok a lakásban. Ergo, az ünnepeknek nálam soha nincs vége, bár néha már nem bánnám. A zoknimba fúródó csontszáraz fenyőtűt februárban már rettenetesen unom.

A jó dolgok (akárcsak a karácsony), ha elmúlnak, hiányérzetet hagynak maguk után. Ami nem múlik el addig, amíg nem jön helyette valami más jó, ami képes betölteni a hiányérzet miatti űrt.

Szerencsére van farsang. A jelmezek bálja. A télnek eltemetése, a tavasz várása, ami csupa vidámság, öröm. De miről is szól és honnan ered a farsang valójában? Neve a vaschang bajor-osztrák jövevényszóból származik, magyar elnevezésként a XV. században tűnt fel.

A farsang vízkereszttől (január 6-tól) a húsvétot megelőző negyven napos nagyböjt kezdetéig, hamvazószerdáig tart. Három utolsó napja a farsangvasárnap, a farsanghétfő és a húshagyókedd, ezeken a napokon volt régen a legtöbb népszokás. Legismertebb a busójárás és a téltemetés.

A farsang volt mindig is a „nagy zabálások” ideje, mert az emberek azt tartották, hogy a farsangkori bőség garantálja a jólétet egész évben. Ezért ebben az időszakban volt a legtöbb helyen a disznótor. Ez érdekes, az ember azt hinné, hogy a disznóölés azért van télen, mert ilyenkor hideg van és nincsenek legyek, amik beköphetnék a húst. De nem. A téli vágásnak hagyomány a gyökere. Mást is ettek eleink ilyenkor, nem csak disznót. Sütöttek fánkot. Ennek az ételnek mágikus erőt tulajdonítottak, a Szerémségben például azért sütötték, hogy ne vigye le a szél a háztetőt.

Farsang utolsó három napjára datálhatóak a házasságkötések, mert nemcsak a bőséget, a termékenységet is a farsangtól remélték az emberek. A pap a farsangi vasárnapi miséken hirdette ki a házasulandókat.

De kedvezett ez az időszak a párválasztásnak is. Egy leány vagy farsangkor kelt el, vagy soha. 

Ilyenkor szabad volt az eladósorban lévő lányoknak pántlikát küldeni annak a legénynek, aki tetszett nekik. Egy legény több pántlikát is kaphatott, de csak azét tűzte a kalapjára, aki neki is tetszett, akinek esetleg amúgy is udvarolt. Este a bálban ezt a lányt vitte táncba először.

Jaj volt annak a leánynak, aki pártában maradt! Az ilyen lányos házakhoz a legények, miután korommal jól kikenték az arcukat, egy fatuskót húztak kötélen, és kikötötték a kapuhoz. Mondanom sem kell, hogy a tuskót azok a fiúk húzták, akik nem találtak maguknak feleséget, menyasszonyt, szóval párt. A gyalázatot a rönkfával ezért kellett elszenvedniük, mert nem kötöttek házasságot a legalkalmasabb időben, (azaz farsangkor) és pártában maradásukkal vétettek a tavasz kozmikus törvénye ellen.

Mulattak, mókáztak, zsírozták a testet és a lelket ilyenkor mindenütt.

Az egyház ennek nem örült. Az ördög ünnepének tartotta a farsangot. Ennyi „sátáni” dolog, falánkság, bujaság egész évben nem volt, mint ilyenkor.

A világi hatóságok sem nézték jó szemmel a farsangot, a randalírozások, fékevesztett mulatozások nyugtalanították őket.

Az emberek viszont nagyon-nagyon élvezték.

Ma már nem jellemző, hogy farsang utolsó három napján rönköt húzzanak az utcán kormos képű legények, és telet jelképező bábut sem látunk égni semerre, de bálok azért vannak. És disznótorok is, valamint akad a hazáknál ilyenkor finom, farsangi fánk.

A tél pedig szerencsére busójárás, bábuégetés nélkül is elmúlik, meghal, és átadja helyét az életnek, a tavasznak.

vissza az előző oldalra