Kiss István - Töprengések a kétszintű érettségiről

Mindenekelőtt szeretném leszögezni, hogy - mint a pedagógusok többsége – az új elképzelések híve vagyok.

Az egyszerűség kedvéért vegyük 100%-nak az általam letanított 4 vagy 6 éves történelem-anyagot. Ezt annak idején szőröstül-bőröstül-apróbetűstől be kellett magolni az akkor is írásbeli plusz szóbeli részből álló felvételire. Most ennek az anyagnak emelt szinten csak kb. 60%-át, középszinten 30%-át  kell az eddiginél jóval kreatívabban elsajátítani.

Ez eddig nagyszerű.

De nézzük a régi iskolai érettségit. Történelemből csak szóbeli volt, a tanár által kiválasztott 20-25 témakörből. Ami általában csak 20-25 tételt és ”preparált” diákokat jelentett (a B-tételek nem sok vizet zavartak), összecsengve a volt szocializmus ama alaptörekvésével, hogy kifelé tökéletest kell mutatni. Ez a 20-25 tétel pedig legfeljebb a teljes anyag 10-15%-át érintette. Most a szegény érettségiző diák a szóbelivel még nem jár rosszabbul (nincsenek B-tételek), de az írásbeli – ami a 150 pontból 90 pont – 12 témakörét valóban el kell sajátítania, ami a szóbeli tételek anyagának két-háromszorosa.

A felkészítő tanároknak ezért muszáj szakítani a régi beidegzéssel, a hangsúly a 12 témakörre helyeződött át.

Úgy tűnik tehát, hogy aki régen csak érettségizett, és most is csak középszinten vizsgázik, rosszul jár.

Hál’ istennek, ebből a szempontból most sincs valódi probléma.

Mivel középszinten az egész ország azonos írásbelit írt, köztük pl. a szakképző (volt szakmunkás) iskolák szakközepes tanulói, esetükben – tisztelete a kivételnek – egy közepes erősségű feladatsor is a tömeges bukás kockázatával járhat együtt.

Egyéb szempontok és megfontolások mellett, szerintem főleg ezért, kényszerből kellett igen alacsonyra helyezni a bukási százalékszinteket, és egy átlagos gimnazista diák számára is szinte nevetségesen könnyűnek bizonyult feladatsorokat készíteni.

És itt jelentkezik az új rendszer igazi alapproblémája.

Iskolámban, a dabasi gimnáziumban, 2005-ben két, nálunk elitnek számító és egy, részben szakközepes szándékú osztály végzett. Az évfolyam teljes, minden tantárgyra kiterjedő érettségi -felvételi átlaga – amiben a nehezebb emelt szintű vizsgaeredmények is benne vannak – 4,66 lett.

Mindhárom osztályt én érettségiztettem történelemből. A két jobbik osztályban szinte kizárólagos jegy volt a jeles, a jó már megbélyegzőnek számított, a harmadik osztályban egy szinttel lejjebb ismétlődött meg mindez, azaz itt, számos jeles mellett a jó volt az uralkodó, és a közepes a megbélyegző jegy. Végül a helyi szakképző iskola szakközepes osztályában – ahol az idén érettségi elnök voltam – csak mutatóban volt jobb jegy, a nagy többség általában közepes-elégséges lett a közismereti tárgyakból.

Átnéztem a középszintű történelem dolgozatokat az őszi érettségin is, amelyen iskolánk több szakképzős szakközepes diákot vizsgáztatott le. Riasztó volt, hogy az írásbeli esszékre alig írtak valamit, a vizsgaminimumot itt a habkönnyű tesztrészből hozták össze.

A novemberi országos konferencián, Pesten, hasonló tapasztalatokról számolt be Dr. Kürti György, a patinás ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium igazgatója is.

Ilyen érettségi-felvételi eredmények láttán jogosan veti fel bármelyik iskolavezetés, hogy miért szigorkodunk, netán buktatunk, ha az illető tanulónak „bérlete van” az érettségi négyes-jelesre.

Úgy tűnik, átestünk a ló másik oldalára, és a jelenlegi új érettségi felvételi középszintű írásbeli – nem csak történelemből – „megméretett és (túl) könnyűnek találtatott.”

A tét szerintem az egész magyar középfokú oktatás színvonala, amelyben túl nagyok a különbségek ahhoz, hogy egyetlen, minden iskolatípusra kötelező középszintű írásbeli feladatsor, akármelyik tantárgyból áthidalja azt.

Mert, ha csak egy ilyen feladatsor van, annak szükségszerűen a leggyengébbekhez, pl. szakképző kell igazodnia (Egy valamire való vizsgarendszernek elsősorban középre nézőnek -ókori görög gondolat! - kell lennie.) és az átlagdiákra kell fókuszálnia.

Annak idején pl. matematikából az iskolákban írt írásbelikből két változat készült, egy nehezebb gimis és egy könnyebb szakközepes.

A logikusan felvetődő kérdés: nem lehetne-e két írásbeli változat középszinten? (A szóbelit ez a javaslat nem érintené, mert ott – mint hajdanán- úgyis az egyes iskolák és osztályok színvonalához illő tételsort állít össze a szaktanár.)

Ezt, a nálam jóval szélesebb körű áttekintéssel rendelkező illetékesek nyilván már végiggondolták, és ezek szerint bizonyára nem a válaszuk.

Valószínűleg döntőeknek látszanak az elvi, jogi és szervezési akadályok.

Ez a vizsgarendszer pl. már eddig is hitetlenül felduzzasztotta az adminisztrációt, és teljesen új helyzeteket teremtett. (Cegléden most ősszel úgy voltam érettségi elnök, hogy minden diák előzetesen emelt szinten teljesített, és egy szem vizsgázóm sem volt, vizsgabizottságról nem is beszélve.)

Mindenesetre az elképzelésem: bármelyik diák (vagy csak szakközepes, vagy csak szakképző szakközepes) bármelyik tantárgyból választhatna egy könnyebb, alapszintűnek is nevezhető (mondjuk a most őszi, a tavaszinál is könnyebb középszintű színvonalú), és egy nehezebb (nem a gyenge, hanem az általános képességű diákoknak készült, még mindig nem igazán nehéz) középszintű írásbeli vizsga közül, de az alapszintű vizsga csak érettségit adna, továbbtanulásra nem jogosítana. Arra – mint eddig – továbbra is ott volna a most már tényleg közép ill. emelt szintű vizsgalehetőség.

Ha később az illető vizsgázó mégis meggondolná magát, évente háromszor próbálkozhatna az alapszintű vizsgájának középszintűre váltásával.

Ez a változtatás az emelt szintű vizsgarendszert nem érintené.

Tudom, hogy merész elképzelés.

Tényleg lehetetlen?

Kiss István

középiskolai történelemtanár

Pest megye történelem szaktanácsadója a 90-es évek elejétől

Dabas, Táncsics Mihály Gimnázium

vissza az előző oldalra