1848. március 15.

Sokan lehetünk azok, akiknek véleménye szerint ez a nap volt a magyarság történetének legfényesebb napja. Ez a nap olyan nagy horderejű változásokat indított el melyek hatásai még napjainkban is mérhetőek. Polgári forradalom és szabadságharc gerjesztője március 15-e, amely alapvetően változtatta meg Magyarország gazdasági és társadalmi berendezkedését. Ez az ünnep Mindannyiunké!  Ez az ünnep mindannyiunké, annak ellenére, hogy különböző gondolkodású emberek és különböző pártok vallják magukénak, illetve próbálják kisajátítani, ki-ki azt állítván: március 15-e értékeinek ő az egyetlen örököse.

Tekintsük át, miről tudósított a sajtó a mindenkori március 15-éken történelmünk különböző állomásain: Az első hivatalos megemlékezés az ötvenedik évforduló volt, amelyről a Budapesti Hírlap március 15-ei száma így írt: „... Az lesz a nagy nap, amikor március 15-én és mindazokon a napokon, amelyeken a nemzet ünnepel, az ünneplők élén a magyar király tartja a háromszínű zászlót. A nemzeti érzület legfőbb szimbóluma a korona, első bajnoka, aki a koronát viseli. A költő nemhiába mondta: a legelső magyar ember a király... És amitől minden magyar ember szeme könnybe lábad, amiért éjben megremeg minden magyar emberben a lélek: attól ne ragyogjon tündöklőbb tűzben, ne égjen túlvilágibb fénnyel Szent István koronáján a drágakő?”

A következő dátum 1919., az I. Világháború után, a proletárdiktatúra előtt:„A diadalmas forradalom első márciusi ünnepe ünnep az ünnepek között, az idők végéig piros betűs napja a magyar história ünnepszegény kalendáriumának. Amiről hetven év előtt álmodott az ország, az ma kivívott kincsünk, elrabolhatatlan vagyonunk: szabadok vagyunk. Március 15-e többé nem óvatos és ártalmatlan politikai tüntetés Petőfi szobra előtt, afféle félig tiltott, félig megengedett és az illendőség korlátai közé beszorított ”emlékezzünk régiekről „- de ne nagyon, csak annyira, amennyire a dinasztiának és a hadseregnek kedves, hanem immár fölszabadított ünnepe a magyar népnek..." (MAGYARORSZÁG, 1919. MÁRCIUS15.)

A Bajtársi Egyesületek ünnepi emlékezésén 1923. március 15-én Bajcsy-Zsilinszky Endre szónokolt:„1848. március 15-e történelmi március volt, amely széttörte a rabság bilincseit. Ezt a márciust azonban meghamisították a szószátyár hazafiak és meghamisították azok, akiknek a forradalom csak öncél volt és nem eszköz. Ezek elsikkasztották a nemzeti eszmét... Ma új honfoglalás előtt állunk. Mert mi a miénk ma? Miénk talán Budapest, vagy a Felvidék? Miénk talán a gazdasági élet, a tőzsde, az irodalom, a sajtó? Vissza kell szereznünk mindenütt az elvesztett pozíciókat..." (MAGYARORSZÁG, 1923. MÁRCIUS 16.)

1937. március 15-én Féja Géza az alábbiakat mondta a népi írók nevében: „1849 óta március 15-e mindig azt jelentette, hogy kiálltak és Petőfi Sándor nevében és Petőfi Sándor árnyékában hazudoztak... Ma dilettáns politikusok, dilettáns publicisták himnuszokat zengnek arról, hogy micsoda nagy áldozatot hozott a magyar nemesség, amikor előjogairól lemondott. Nos, ez a lemondás, ez a történelmi áldozat a valóságban nem volt ilyen nagyszerű valami, mert a magyar jobbágyság csak egy töredékének adtak földet, a zsellérség, a magyar parasztság több mint fele továbbra is föld nélkül maradt. A Tiszántúlon a föld nélküli zsellérségnek száma ugyanannyi, mint 1848-ban volt. Ránk nő a német kérdés, amely ellen csak úgy lehetne védekezni, ha a Dunántúlon telepítünk, telepítünk és telepítünk. Barátaim! Ha javulást akartok, álljatok a magyar parasztság mellé, hogy a történelem követelményeit megvalósíthassa!"

Kállay Ferenc miniszterelnök 1942. március 15-i rádióbeszéde:„... ahogy 1848-ban először fegyvert kellett ragadnunk, éppúgy most is - mert nincs föld, nincs munka, nincs polgári jólét, míg az örök nagy ellenséget, a német, az orosz kommunizmust le nem vertük. ... Háborúba megyünk. Elöl megy a márciusi fiatalság, biztosan tudom, hogy győztesen tér haza. Mire hazajön, mire vége a harcnak - nem a világosi fegyverletétel lesz a vég -, itt minden hazajövő katonát és itthonmaradottját, erre én teszek fogadalmat, nem őszirózsás forradalom, nem 1918 és 1919, hanem otthon, munka és emberi lét kell, hogy várja..." (MAGYAR NEMZET, 1942. MÁRCIUS 17.)

1948. március 15- én a Kossuth téren így szónokolt Rákosi:„... A magyar nép útja egyenesbe fordult. Nekünk jutott az a történelmi feladat, hogy valóra váltsuk és beteljesítsük mindazt, amiért 1848 hősei Kossuthtal, Petőfivel, Táncsiccsal az élükön küzdöttek... A magyar népi demokrácia szerencséjére a nemzetközi helyzet ma gyökeresen más, mint 1848- ban volt... Most megvalósulhatott Kossuth legforróbb vágya: a testvériség magyar, szláv és román között. Ennek a testvériségnek jele az a kölcsönös segítségnyújtási szerződés, amelyet Moszkvában a szovjet nép nagy vezérének, Sztálin generalisszimusznak a jelenlétében aláírtunk. (Tomboló taps és lelkesedés.)" (SZABAD NÉP, 1948. MÁRCIUS 17.)

1958. március 15., Komócsin Zoltán beszéde a Nemzeti Múzeum előtt:„... Száztíz év alatt sokszor meghamisították a 48-as eszméket, sokszor fölhasználták népáruló, megtévesztő célokra. De ami 1956 októberében történt, az minden előzőnek a felülmúlása. Az 1956. októberi ellenforradalom 1848-as jelmezben vette kezdetét. Valójában ugyanazt tették, mint a 48-as forradalom és szabadságharc árulói, az akkori” belső bitangok „. Az 56-os ellenforradalmárok... a 48-as reakció folytatóiként léptek fel... Az ellenforradalom erőinek megsemmisítéséért folytatott küzdelmünk harcot jelentett és jelent azért, hogy Kossuth, Petőfi és Táncsics zászlaja és eszméi újra tisztán, fényesen ragyogjanak." (MAGYAR IFJÚSÁG, 1958. MÁRCIUS 14.)

És lehetne folytatni a sort a „jó” példákkal. Csak remélem, hogy ötven év múlva, ha valaki a 2005. március15-ei sajtót tanulmányozza, nem találkozik hasonló, elvetélt kísérletekkel. Meg kellene tanulnunk közösen, méltósággal ünnepelni, félretéve a napi kisstílű politikai csatározásokat mind országos, mind helyi szinten.

Dr. T. L.

vissza az előző oldalra