A húsvéti ünnepkör szokásai

Nagyböjt: Hamvazószerdától – húsvét vasárnapjáig tartó időszak. A 40 napos böjt a IV. századtól kezdve fokozatosan alakult ki, s lett a húsvét előkészületi ideje. A római egyházban a VII. század elején vált szokásossá a hamvazószerdával kezdődő nagyböjt, amit II. Orbán pápa 1091-ben iktatott törvénybe.

Magyar nyelvterületen szokás volt ilyenkor, hogy a zsíros edényeket hamvazószerdán elmosták, s azokat csak húsvétkor vették elő. Húst és zsíros ételt nem ettek, külön edényben olajjal, vagy vajjal főztek. Elterjedt böjti étel volt a korpából készült savanyú leves, vagy a sóba-vízbe bableves.

Nagypéntek: Ezt a napot, melyen Jézus a földben nyugodott, mind katolikus, mind a református vidékeken a gyász és a vezeklő szemlélődés napjaként tartják. Az ünnep első nyomai a IV.-V. századig nyúlnak vissza. Szertartásai már a VIII.-IX. században kialakultak. Bár az ősegyházban nem tartották az ünnepet, mert böjti nap volt, a kereszténység századai alatt számtalan tavaszkezdetre utaló hiedelem és szokás kapcsolódott ehhez a naphoz.

Nagyszombat: A böjt és a nagyhét utolsó napja, a húsvét vigíliája. Az egyház első századaiban estefelé kezdődő szertartások és a húsvét napján éjfél felé mondott mise a X. század körül áthelyeződött egy ideig nagyszombat délelőttjére. A liturgiai események közé tartozott a nagyszombati tűzszentelés, amely némely szerző szerint a pogány tavaszi tűz gyújtási szokások elnyomása céljából került az egyházi szertartások sorába. A középkorban a tüzet a templomok udvarában gyújtották meg, majd megszentelték és utána szólaltak meg a harangok, jelezvén a feltámadást és azt is, hogy vége a böjtnek. A résztvevők a parazsakat hazavitték, a házi tűzhelyeken előző nap eloltott tüzek helyébe tették. Ahol a vízkereszti víz elfogyott, ott az asszonyok vizet is szenteltettek a templomban. A vizeket hazavitték, meghintették vele a falakat, az állatokat és az ételeket is.

Húsvét vasárnap, hétfő (március 26-27): A kereszténység egyik legnagyobb ünnepe. E napon ünnepeljük Krisztus feltámadását. Mozgó ünnep, e napot előzi meg hét héttel a farsang vasárnapja és követi ötven nap múlva Pünkösd. Szokás volt ezen a napon az étel-szentelés. Gondosan előkészített kosarakban vitték a hívek a misére a szentelésre váró ételeket. A kosárban kalács, sonka, bárány, tojás, túró, sőt még bor is volt. A hosszú böjti idő után a megszentelt ételek elfogyasztásával kezdődött újra a húsfogyasztás.

A húsvéthoz több termékenységvarázsló népszokás is tartozott, melyek közül néhány még ma is él.

Húsvéti korbácsolás: Előfordulása a Dunántúlon volt gyakori. Négyszögűre fogott korbáccsal – (siba) – a legények húsvét hétfőn „megverik” a leányokat. A leányok a sibára szalagot kötöttek és borral kínálták a legényeket.

Húsvéti locsolkodás: Szokása egyházi magyarázatok szerint részint a keresztelkedésre utal, részint arra a legendára, mely szerint a Jézus sírját őrző katonák vízzel locsolták le azokat az asszonyokat, akik a feltámadás hírét vitték.

Húsvéti tojás: A locsolásért a lányok piros vagy hímes tojást adtak a legényeknek. A hímes tojás is az egyházi ünneppel van kapcsolatban. Az egyházi szimbolika szerint a sírjából feltámadó Jézust jelképezi. Másrészről viszont a tojáshímezése már régóta ismert volt hazánk nagy részén. A díszítménykincs egy része igen egyszerű, a felület rendszeres felosztásán és néhány díszítő elem variálásán alapult, másik részét reneszánsz eredetű hímzésekről és kerámia ornamentikákból vették át.

Szente Krisztina

vissza az előző oldalra