Messze az univerzumban

Messze az univerzumban van valahol egészen távol egy bolygó, Galactico. Egészen távol, sok trillió fényévre tőlünk. Nagyon messze van, tényleg.

Egy bolygóközi utazó, bizonyos Trikolor Joe egyszer, egy csillagreformerista buli és néhány abszolút marsvörös vodka után felfogta teljes nagyságában ezt a távolságot, és miután fellocsolták ájulatából, beválasztották az időugráspionírok tudorai közé. Sajnos nem élvezhette ki ennek az őrült nagy megtiszteltetésnek az örömét, nem maradt meg hozzá az esze. Az ugyanis, feloldódott az alternatív abszolút tér ugrásánál, és a csillagközi távolságok között szétszóródott. A sarki bolt télen, mínusz 10 fokban, csúszós útviszonyok közepette messze van. Annyira, hogy a távolságot valójában, meg sem lehet tenni. Elég maga a gondolat. És ez ennél jóval nagyobb távolság.

Galacticot közepén hatalmas, burokkal körülvett épületből irányították az arra felkentek. Beválasztásuk ebbe a luxus mini birodalomba, Parlamentoba hosszú és fáradalmas procedúra volt, de mindenki, akinek sikerült bejutnia, azt állította, hogy megérte. Ezt már abból is gondolhatta a bolygó pór népe, hogy akik itt laktak, mindig mosolyogtak. Minden körülmények között. Parlamento népessége magas volt, túl magas. Bár ezt a bolygó, Galactico, és annak holdjának lakói állítják, szerintük lehetnének jóval kevesebben is, esetleg lehetne, mondjuk, teljesen lakatlan. Persze csak addig, amíg a következő bentlakásosokat beválasztják, például, közülük. Parlamento, ez a csillogó üvegburába zárt vár, elit hely az univerzumban, lényeit az alárendelt bolygó, Galactico látja el, akiknek létértelme a multitermelés és boldogságkeresés. Mindkettőre szükség van, ez a két tényező szolgálja az alapot a Parlamento színvonalának fenntartásához, ami valljuk be, nem mindennapos.

A multitermelés szerencsére működik, a boldogságkereséssel azonban, egy ideje baj van az alárendelt bolygón. Míg a bolygó holdjának lakói azonosultak a boldogságkereséssel, a multitermeléssel azonban nem tudtak mit kezdeni, egy hold holdbéli táján ez természetes. Parlamento bentlakásosainak egy része megpróbált tenni értük, hogy legyen pénze, boldogsága mindenkinek egyaránt, ezért egyesíteni akarták alárendelt bolygólyukat annak holdjával. Ezt leginkább Alacsonynövésű Valker Ducse szorgalmazta, aki egy ideje, sajnálatos módon a luxusbirodalom legkisebb irodájába szorult, holott volt már Övé a legnagyobb is! Nehezen viselte ezt a szégyent.

Mellesleg, leginkább abban bízott, hogy a boldogságkereső holdlakók boldoggá teszik majd a bolygólakókat, és többségükben elnyomják azokat a hangadókat, akik arra célozgatnak egy ideje, hogy mégis, mi lenne, ha a bentlakásosok fényes, burokkal körülvett palotáját egy szép, napsugaras hétfői reggelen a levegőbe röpítenék, úgy egy óra tájban (akkor vannak ott legtöbben ugyanis). Nagy offenzívába kezdett ezért. „Boldogok lesztek, boldogok lesztek, ha együtt lesztek!” – hirdette, és a holdlakók izgatottan várták, hogy végre ők is bolygólakók lehessenek. De azt nem mondta meg Valker az alárendelt bolygó lakóinak, hogy mégis, mitől, ezért sokan nem nyomták meg a zöld gombot a meghirdetett nagy univerzális igen -   nem közös kvízműsorban, sőt, volt, aki undok módon, vagy csak figyelmetlenségében, a piros gombot nyomta meg.

Olyan is volt, aki a műsor idején Vénusz Molli galaxis-fodrászatában volt, és „tejútrendszer a fejeden, avagy a helyén, a vendég kívánsága szerint” frizurát csináltatott magának, és fogalma sem volt arról, hogy éppen most íródik a történelem egy szégyenteljes bekezdése, ráadásul, nélküle. Akik azonban részt vettek, tudták mit tesznek. Utánanéztek az adatoknak, érveket hallgattak meg az igen és a nem mellett - a bentlakásosok mindenki számára hozzáférhetővé tették -, „na jó - mondta egy elkeseredett csúcsfejből lett tejútfej, (a divat diktál, hiába),- de én nem tudtam semmiről semmit!”

- Az információk a rendelkezésére álltak bárkinek, bármikor - mondta a bentlakásos titkárnő, szintén tejútfej- frizurával, és undorral próbálta lerázni a kétségbe esett későn érkezőt. „Na, jó, de hol?” –„Az információk mindenkinek a rendelkezésére álltak”- ismételte gépiesen -, és gyorsan kiteleportálta magát a kínos helyzetből. De nem is számított ez semmit, mert a szavazó kvíz napján többen voltak fodrász Molli műhelyében, mint bárhol másutt az univerzumban,(a divat az divat, ez van), ezért a kvízműsor, érdeklődés hiányában, elmaradt . Levették a műsorról, ezért azon kevesek, akik mégis elmentek, és a zöld színben játszó, „na gyertek holdlakó testvéreink!” gombot nyomták meg, nagyon bosszúsak lettek.

Ennyit készülni, ezért! A semmiért! Ezért ülni Mollinál! És felfoghatatlanul nagy összegeket hagyni ott, olyan nagy összegeket, ami nagyobb, és felfoghatatlanabb, mint holmi csillagközi távolság, fénysebesség! Komolyan bosszúsak lettek és azon kezdtek el gondolkodni, hogy talán jó ötlet lenne, ha a piros gombosokat a fodrásznál lebzselőkkel együtt, Mollistól felrobbantanák.

Közben a holdlakók megsértődtek, és tárgyalásokat kezdtek folytatni a Mindenhatóval a hold szuverenitását illetően, azt tervezték, hogy másik bolygó holdja lennének inkább, ha már muszáj valakihez tartozniuk, már csak hold mivoltuk miatt is. A bolygóról érkező multitermelési származékokat elfogadták ugyan, ahogyan eddig is, de a szokásos szívélyes, már-már testvéri fogadtatás elmaradt, a szállító űrhajókat alaposan megdobálták végtermékekkel. Mindenféle végtermékkel, amit csak el tudsz képzelni. De ezt inkább nem mondom el.

A bentlakásosok aggódtak egy ideig, hogy előveszik őket a rosszul sikerült kvíz műsorért, de a bolygólakók nem értek rá velük foglalkozni, egymás frizurájának szétcincálásával voltak elfoglalva. Megnyugodtak hát a Parlamento lakói. Egy picit bosszantotta ugyan Alacsonynövésű Valker Ducsét, aki ezt az egész kvízműsort kitalálta, hogy a boldogságkereső holdlakók híján kisebb esélye lesz a következő beszavazó show-nál elegendő zöld pontot kapnia ahhoz, hogy megszerezhesse az univerzum legnagyobb irodáját, de tudta, hogy úgyis kitalál valamit, amitől rá szavaznak. Roppant sok esze volt, egyesek szerint azért, mert még soha nem gondolkodott el valódi, igazán nagy távolságokon.

Ezt valójában Trikolor Joe állította róla, aki a történtek és egy multifunkcionális diliházban átdorbézolt éjszaka után, mégiscsak úgy döntött, hogy a levegőbe röpíti Parlamento luxus mini birodalmát, az egészet. Tettét nagy figyelem övezte, a lények, piros és zöld multitermelő bolygó- és boldogságkereső holdlakók abbahagyták egymás földbe- valamint holdba döngölését, és tapsolni valamint hurrázni és éljenezni kezdtek. A nagy közös tapsolás és a romok eltakarítása után bulit csaptak. Néhány rekesz vörös fényben játszó, kísérteties mars vodka elfogyasztása után a bolygólakók azt mondták a holdakóknak, miközben ölelgették őket és a lapockájukat ropogtatták barátságosan, ”hej, aki  közületek nálunk akar boldog lenni, csak jöjjön. De semmi kvíz!”

Matus Mária

vissza az előző oldalra