Baj van

Felelős politikusok hangoztatják, 2004 december ötödike óta új időszámítás kezdődött. Kiderült, baj van a lakosság lelki egészségével.

   Végre! Több mint két éve írok ebbe az újságba, szinte egyebet sem szajkózva, minthogy véleményem szerint baj van a lakosság lelki egészségével.

Eddig azt hittem, a politikusoknak kisebb gondjuk is nagyobb annál, mintsem egymás szapulása és lejáratása közepette még maradjon drága idejükből és energiájukból, hogy figyelmüket a lakosság mentális színvonalának kimerítő analizálására is fordítsák. Hát, tévedtem.

Elérkezett az idő. Mostantól kezdve felelős politikusaink otthagynak csapot-papot, mammont, abbahagyva toronyházak építési projektjeinek támogatását, fontos csőd közeli intézmények még fontosabb konszolidációinak felelősségteljes rendezését, mert rájöttek, hogy nemcsak kívül, de bévül is érdemes építkezni – mármint a lakosság lelkületjében – hiszen ettől fog felvirágozni népünk mentális színvonala, mindannyiunk teljes megelégedésére.

  A Patrióta újság is sorozatot tervez írni erről a témáról, gondoltam indulásként megemlítek néhány dolgot,– mentálhigiénés szakemberként, az amatőröknél egy fokkal mégis autentikusabb lévén – mire érdemes odafigyelni a lakosság lelki megegészségesedését elősegítendő teendők kapcsán.

   Már az elején érdemes leszögezni, hogy a bajok természetrajzát illetően, jómagam minden bizonnyal eltérő álláspontot képviselek sokakkal szemben a tekintetben, hogy a bajok nem elsősorban a decemberi népszavazás meglehetősen alacsony részvételi számából származtathatóak. Hogy ezen véleményemmel nem állok egyedül, idézek egy interjúból, amely a népszavazás után Markó Bélával  készült.

Riporter: „ Az alacsony (népszavazási) részvételi arány nem a közöny jele?”

Markó úr: „Nem, mert a népszavazás nem rólunk szólt. Jól látta Magyarország népe. Arról szólt csupán, hogy ki kit győz le.”

  Hogy mégis igaza van politikusainknak, akik azt állítják, hogy baj van lelkünk egészségével, ezt alátámasztandó, az alábbiakban felsorolok néhány figyelemre és orvoslásra méltó jelenséget a bajok közül.

Baj, hogy a magyar házasságok fele válással végződik.

Baj, hogy a fennmaradó másik fele sem működik túl rózsásan.

Baj, hogy a nem régen megkérdezett magyar szülők közel nyolcvan százaléka egyetért a testi fenyítéssel, gyermekük nevelését illetően.

Baj, hogy közel egymillió nyilvántartott alkoholista él az országban.

Baj, hogy közel egymillió ember a létminimumon tengeti életét.

Baj, hogy alig akad fiatal, aki ki ne próbálná a kábítószert.

Még nagyobb baj, ha nem csak kipróbálja, de rabjává is válik.

Baj, hogy vezető politikusaink – akik mintát nyújtanak, akikre felnéz az ifjúság – miközben a polgároktól szolidaritást várnak el a népszavazás kapcsán a határainkon kívül élő honfitársaink iránt – tizenöt éve aprítják egymást, meglehetősen gusztustalan módon, a szolidaritásnak, az egészséges kompromisszumok elérésének még csak a látszatára sem törekedvén.

Baj, hogy az oktatás és az egészségügy területén gyakorlatilag semmi nem változott a rendszerváltás (egyesek szerint gengszterváltás) óta.

Baj, hogy a templomok, az egészséges vallás lelki megtartó erejének fokozása helyett időnként politikai nagygyűlések színterévé válnak.

Baj, hogy a társadalmi kontrollt jelentő civil szerveződéseket olykor megfojtják a hataloméhes politikusok.

Baj, hogy a kiszolgáltatott munkavállalók szinte semmilyen működő és valóban hatékony érdekképviselettel nem rendelkeznek.

Baj, hogy a polgárok jelentős hányada nem olvas újságot, nem hallgat rádiót, nem néz híradót. Amit néz, vagy hallgat, arról jobb nem beszélni.

Baj, hogy egy - számarányaihoz viszonyítottan - tehetséges nép érzelmi érettsége olykor egy kisgyermek szintjét sem éri el.

Baj, hogy tömegek számára mások megismerése, és megfigyelése fontosabb, mint az önismeret.

Baj, hogy a „boldog család” képét mutatva, fiatal életeket nyomorítanak meg, tesznek tönkre csupa jó szándékú felnőttek.

Baj, hogy alig akadnak értelmes, fejlesztő, jókedvű emberi közösségek, ahol mentálisan bajban lévő embertársaink épülhetnének, szépülhetnének.

Baj, hogy az iskolákban „adatbankokat” és nem gondolkozni és dönteni tudó fiatalokat képeznek.

Baj, hogy nagyon kevesek mondhatják azt, hogy munkájuk egyben a hivatásuk is, amit örömmel és megelégedéssel végeznek, és még meg is élnek belőle.

Baj, hogy testileg és lelkileg megnyomorodva pusztulnak el fiatal, ötvenéves férfiak és nők, akiknek nem adatik meg a nyugodt, pihentető, bölcs idős kor.

    Baj, baj, baj….

  Persze legyünk optimisták, és bízzunk abban, hogy a fenti bajok egy-két emberöltő alatt kiküszöbölhetők! Ne ijedjünk meg a feladattól, hiszen most már politikusaink is kézbe vették a dolgot, rájöttek, hogy a legjobb befektetés népünk lelki egészségének rendbetétele. Ezután dőlni fog a pénz számolatlanul, minden mentális ország építő projectre, a pártok azon marakodnak majd – természetesen kultúráltan – ki segítse még jobban és hatékonyabban a lakosság lelki épülését.

   Na, ugye, hogy nincs is itt olyan nagy baj!?

Pap László

vissza az előző oldalra