Kézilabda

2005. november 11-én  a Pest Megyei Bíróság a dabasi kézilabda egyesület által a személyemre vonatkozó visszahívó határozatát jogellenesnek minősítette és megszüntette. Mivel a vita jelentős része a nyilvánosság előtt zajlott, szeretném én is, a többi szereplőhöz hasonlóan a nyilvánosság előtt lezárni, az e tárgyban született, és az egyesület részére megküldött levelem közlésével. A magam részéről a vitát a továbbiakban befejezettnek tekintem.

Tisztelt Elnökség!

A Pest Megyei Bíróság 2005. november 11-én döntésével rögzítette, hogy az indoklás nélküli visszahívás sérti az egyesületi munkában aktívan közreműködők jogait.

Talán nem mindenki számára egyértelmű, hogy miből is állt visszahívásomig az én aktív közreműködésem, ezért röviden összefoglalom:

- Támogatói kártya rendszerének kidolgozása, a mostani évadban is használt kártya formátumának, megjelenésének megtervezése, nyomdai kivitelezés szervezése, szponzorszerzés, az előállítás költségeinek fedezéséhez.

- A sorsolás elkészítését, nyomtatását, fénymásolását, a mérkőzések átjelentését,

a Magyar Kézilabda Szövetséggel való levelezések bonyolítását, és kapcsolattartást,

- A plakátok elkészíttetését, saját költségemen nyomtattattam ki őket, (80 Ft/db áron, hetente 30-40 db-ot), sajátkezű kiragasztását, és terjesztését a városban.

- Sportorvosi és egyéb igazolások intézését (felnőtteknek évente egyszer, ifjúságiaknak és serdülőknek évente kétszer).

- Sportorvos meghívása a hazai mérkőzésekre (Márai Katalin aneszteziológus minden alkalommal ingyen vállalta az ügyeletet).

- A mérkőzésekre hangosbemondóról és az általa bemondott szöveg megírásáról gondoskodtam, tájékoztatva a közönséget az aktuális helyezésről, a góllövő listáról, és egyéb információkról (Gula Feri szintén ingyen vállalta a munkát).

- A hazai mérkőzések megrendezésén rendezőként részt vettem.

- Saját költségen csomagoltam a Réti Attila által felajánlott „bírói ajándékcsomagokat”.

- A mérkőzések szüneteire programokat szerveztem, lehetőséget adva ezzel a helyi sportegyesületeknek (főleg aerobik) a bemutatkozásra. A köszönet mellé egy-egy csokit és üdítőt vettem nekik, saját költségen (ÁGSZIÁN, Varró Erika aerobik csoportja).

- A Kendo szövetség szereplését megszerveztem a bajnoki forduló egyik mérkőzésére.

- Györfi János ötlete alapján bevontuk a nézőket a lépésszámlálós programba.

- A Dabas tv-hez minden mérkőzés után elküldtem a mérkőzés eredményét, és a mérkőzésről megírtam a bemondásra szánt szöveget, melyet Gula Ferenc olvasott fel a kézilabdás blokkban.

- Megszerveztem, hogy a saját videokamerámmal felvételek készüljenek a mérkőzésekről, és azokból kerültek bejátszások a Dabas tv-be.

- A mérkőzésekről írásbeli értékelést kértem Györfi Jánostól, és ezt az internetes oldalra minden héten felraktam, hogy akik nem voltak ott a meccsen, azok is értesüljenek annak lefolyásáról.

- A csapat internetes megjelenéséhez megszerveztem az oldalakat, készítettem fényképeket, listát a játékosokról.

- Minden héten frissítettem a tabellát, több száz fotót készítettem és felraktam őket az oldalra.

- A helyi lapban tájékoztattam az olvasókat a kézilabda eredményekről, fotókat és írásokat közöltem, interjút készítettem Györfi Jánossal, hogy minél hamarabb megismerjék elképzeléseit a szurkolók.

- E-mailben és sms-ben értesítettem a szurkolókat a mérkőzések pontos időpontjáról, mindig mindenkit hívtam kézilabda meccsre.

- Az idegenbeli meccsekhez autóbuszt szereztem, a fuvarozóval tárgyaltam, és kialkudtam a fizetési feltételeket.

- szendvicseket készítettem az idegenbeli mérkőzésekre, gondoskodtam ásványvízről

- kidolgoztam a támogatási megállapodás formáját.

- Az MTT vezetőjével tárgyaltam a csapat hosszú távú stratégiájáról és támogatási szerződés megkötéséről, egyszeri 150 ezer forintos támogatási megállapodást kötöttem.

-  Szponzorokat szereztem.

- Támogatói jegyeket adtam el

- Megszerveztem a Kézilabda EB selejtező mérkőzésre 2 x 300 fő jegy eladását, beszedtem a jegyek árát és lefoglaltam a szektort a szurkolóknak.

- A serdülők szüleinek értekezletét megszerveztem, postáztam a meghívókat (saját költségen).

- Meghirdettem a helyi lapban, hogy mikor, hol, kinél lehet kézilabdaedzésekre járni, segítettem az utánpótlás toborzásban.

- Szükség esetén mezeket, jelzőtrikókat, strandkézilabda mezeket mostam.

Valószínűleg nem teljes a lista, de annyit minden bizonnyal érezni belőle, hogy rendszeres napi elfoglaltságot jelentettek ezek a feladatok.

Úgy érzem, hogy erre a munkára indoklás nélkül nem lehet azt mondani, hogy nincs rá szükség tovább.

Tekintve azonban, hogy a visszahívásra mégis sor került, nyilvánvalóvá vált számomra, hogy van olyan ok, amely nem teszi lehetővé számomra ezeknek az önként vállalt feladatoknak a további ellátását.

Ez az ok azonban máshol keresendő, nem a csapat körül végzett munkámban. Ezt tudomásul véve, – most, hogy a bíróság a visszahívás tényét törölte – a csapathoz kötődő új elképzelések megvalósításának segítése céljából a felügyelő bizottsági tagságomról ezúton lemondok.

Tisztelettel

Rácz Judit

A Dabas Városi Sportegyesület Kézilabda Club 2005. november 21.-én megtartott közgyûlésén Kuli Imre lemondott  az egyesületi elnöki posztról, helyette Szandhofer János vette át az egyesületi elnöki  pozíciót, valamint tagok felvételét szavazták meg.

Az egyesület tagsága:

Kõszegi Zoltán

Prohászka Csaba

Szandhofer János

Szandhoferné Ihászi Tünde

Révész Károly

Révészné Kondics Csilla

Karlik Dóra

Kuli Imre

Kovács László

Vincze Attila

Ambrus Mihály

Póra Béláné

Póra Béla

Paál László

Szigetfû Györgyné

Opoczkiné Dori Mária

Zsíros József

Czene Gáborné

Gelle Péterné

Kovács János

Hegyi Gábor

Halengár László

Kuli Sándor

Tunner Zsuzsa

Réti Attila

Kálomista Tibor

Burik Máté

Burik Gyula

Presinszki Zsolt

Presinszki Ákos

Presinszki Imre

Apró Ferenc

Szabó László

Rácz Judit

Márai Péter

Márai Ákos

Kiss Attila

Szilágyi Zoltán

 

vissza az előző oldalra