Csattanó

A tömegközlekedésben gyakran történnek vicces dolgok, főleg, ha az ember nem teljesen normális. Az Örs vezér téri metróvégállomáson két vágány van, a jobboldalin egy épp indulni készülő metrószerelvény várakozott. Gondoltam, még pont elérem, de ahogy az már lenni szokott, az orrom előtt csapódott be az ajtó. Ezzel egy időben futott be a másik vágányra az újabb metró. Rettentő embertömeg kezdett el szállingózni kifele a kocsikból.

Ekkor, a jobb oldali peronnál állva, szemben a tömeggel, támadt egy nagyon hirtelen gondolatom, és talán leginkább az általános iskolai tesiórákról ismerős oldalazó galopp-ugráláshoz (ha egyáltalán van ilyen) hasonló - és a körülményekhez képest mindenképpen túl dinamikus-mozdulatsorozattal szeltem át az emberrengeteget balféle, a másik vágány irányába. A koncepció sikeressége palástolatlan vigyort varázsolt az arcomra, az iskolából, munkából hazasietők pedig örültek, hogy látnak egy ilyen hülyét délután öt körül a lenyugvó nap álmosító sugarai közepette.

Ezt a kozmikus-karmikus-mámoros közös jókedvet aztán a masszív metrókocsi oldalába csapódó jó 70 kilónyi Matyi fémes kongása szakította félbe. Az empatikusabbak kicsit megrendültek, a kegyetlenebbek már akkor röhögtek rajtam. Az élet szép…

Pacsirta Mátyás

vissza az előző oldalra