Megint egy ébredés...

Normális esetben magamtól fel szoktam ébredni. A hajnali öt óra nem normális eset. Alszom. Kakaskukorékolás hallatszik. „Mi van? A szomszéd telepített egy kakast?? Nee… Ráadásul egy hibbant kakast, ami sötétben kukorékol. Tuti, beteg az agya! Levesesíteni kell!” - gondolom, még félálomban illetve már félálomban. „Mindegy, nem tarthat sokáig egy kukorékolás, abba fogja hagyni, én meg mintha misem történt volna, alhatok tovább… Na, most miért nem fejezi már be?? Úgy szeretnék még aludni, olyan álmos vagyok, és reggel korán kell majd kelnem.

 Légyszi drága kicsi Kakasocska, hagy aludjak még!! Valójában nekem a kakas a kedvenc állatom, és az előbbi gorombáskodásomat nem gondoltam ám komolyan! OK, ha nem, hát nem! Átfordulok a másik oldalra, és szelektálni fogom a hangokat. Jéé, a telefonom ugrál, tapsol, villog, kukorékol az asztalon. Nekem ilyen az ébresztőm?” Ezt eddig nem is tudtam. Mivel már este éreztem, hogy nehezen megy majd az ébredés, így beállítottam, de nem tudtam, milyen agresszív jelzéseket enged majd ki magából.

„Elvágom a nyakadat!”- kiabálom rá, és közben megfélemlítően nézek. Lehet, a nézéssel volt a baj, ilyen hajnalban, mindenesetre nem ijedt meg, folytatta. Éljen, ez is egy “haggyábékén” nap lesz!

De kitolok vele, holnapra halra állítom!

 

vissza az előző oldalra