Járvás Péter: A csendes jambikus

Sok ember van, ki köztünk

járt útján úgy halad,

mint bombából kirobbant

vétlen repeszdarab:

meg nem áll egy percre

hallgatni, mit beszél,

ki tőle egy köpésre

csak kókadozva él.

Rohanva, mintha űznék

ködös jövő felé…

Nem tudja, mért siet, de

a lelke reng belé.

 

Leülne végre egyszer

egy tiszta éjszakán!

Csak elmerengni kissé

a múlt dohos szagán.

Bár bújna el e csendben,

feledve azt, mi van!

A voltra lenne éber:

a most bizonytalan.

És akkor múltja, mint

egy szárnytalan madár,

a homlokán kiszállna,

mert szárnya nincs, de száll

a szikkadt hold mögé,

s onnan szemérmesen

szonettet rögtönözne

neked, nekik, nekem.

 

Kapd fel fejed, barátom!

Talán még látod éppen:

egy csillagot babusgat

s felhőket költ az égen.

                    

vissza az előző oldalra