Kontroll a civileknek

Kicsit lelkiismeret furdalásom van, mert folyton azt szajkózom, hogy vegyünk részt helyi rendezvényeken, és ennek ellenére hanyagoltam a Dabasi Napok programjait, de igazoltan maradtam távol. Pályázaton nyertük a Civil Liget rendezvényen,  standdal való megjelenés lehetőségét  egy iskolai közéletet fejlesztő szervezettel. Nehezményeztem, hogy nem veszik figyelembe, ez egybeesik a Dabasi Napok számomra legérdekesebb eseményeivel, de számukra ez nem volt olyan érdekes.

A fő cél az volt, hogy a látogatók interaktív módon ismerkedhessenek meg a civil szervezetekkel, ezért egy csomó érdekes dolgot lehetett művelni. A mi standunknál a probléma-lepakolás volt az egyik legnépszerűbb foglalatosság. Fel lehetett írni (kis színes papírokra) valamilyen iskolai konfliktust, majd kortárssegítőinkkel beszélgetni róla, és ha végül úgy érezték, hogy kaptak valamilyen útmutatást, alkalmazható megoldási alternatívát, akkor ránk hagyták a gondjukat. Ez a nap végére esztétikus látványnak sem volt utolsó, mert egy nagy üvegedénybe gyűjtöttük az írásokat és egész jól mutatott benne a sok feltekert színes papír. De a többi szervezet is kitett magáért, az egész liget nagy színes, hömpölygő kavalkáddá alakult, ennek hatására, persze mindenki sokkal felszabadultabbá, nyitottabbá vált.

A civil rendezvények általában a szemléletünkre is próbálnak hatni. „Na, az én szemléletemmel próbálkozhatnak”, gondoltam, amikor először akartak ilyenre kirángatni. „Fontos, a tolerancia erősödése és a diszkrimináció csökkentése.”- olvastam az egyik szóróanyagban. „Ne már, ezek tényleg azt hiszik, hogy odamegyek és hirtelen mindenre fogékony leszek, amitől eddig a rosszullét kerülgetett?!” Ezen mondataim után a barátaim jelezték, hogy nem baj, ha mégis inkább otthon maradok, mert vannak bizonyos csoportok, akikkel szemben kifejezetten elutasítóan viselkedem a mindennapokban. Tudom, hogy ez nem jó így, de nehéz a már rögzült előítéletektől megszabadulni.

Pláne, ha kiskorunkban szerzett negatív tapasztalat az alapja, és azóta folyamatosan erre építünk, ezen a szűrőn át tekintünk az adott csoportra. Egyébként tényleg fogékonyabb lettem… Leültem tesztet tölteni, beszélgetni az előítéleteim alanyaival. Nyilván ez nem varázslat volt. Egész egyszerűen olyan értékeket mutattak meg magukból, amiket addig képtelen voltam észrevenni, ehhez kellett a közeg is, ami mindenkire átragasztotta ezt a nyitottabb gondolkodást. Most is igyekeztünk, hogy a résztvevők is megtapasztalhassák, a társadalmi kérdésekről való közös gondolkodás milyen értékeket, örömöt hordoz.

Nyilván cél volt a civil szféra erősítése is. Természetessé kell válnia nálunk is, hogy azokra a hiátusokra, amelyekre az állam apparátusainak már nincs kapacitása, mi magunk keressünk megoldást.

Mintákat mutat a társadalmi zűrzavarok kezelésére. „Zűrzavarok” alatt értem itt például a parlagfű kérdését, a környezetvédelmet, a demokratikus világkép kialakítását, de mindenféle ifjúsági és szociális problémát is. Nincs az az ember, aki ezekre egymaga megoldást talál, viszont, ha kiaknáznánk a civil társadalomban rejlő erőket, könnyebben érnénk el a dolgok pozitív alakulását. Nem csak az állampolgári kötelességünk, hogy időközönként elmegyünk ikszelni, vannak közös felelősségeink civilként is. Ismerem az ide vonatkozó kibúvóinkat, hogy ez még gyerekcipőben jár, hogy nincs kialakult kultúrája, hagyománya.

De 15 éve „működik” ez az új rendszer és még ma is csak nagyon akadozva, kínkeservesen megy a fejünkbe, hogy tehetünk, és tennünk kell azért, hogy egy jobb közegben éljünk. Jó látni egy-egy ilyen országos szintű megmozduláson, hogy bizonyos településeken milyen civil pezsgés van, hogy milyen büszkén mutatják összefogásuk eredményeit. Lehetne tőlük ötleteket ellesni arról, mit kellene közösen csinálnunk, hogy jobban érezzük magunkat itthon is.

Nálunk a civil rétegnek erősödnie kell még – szerintem - de ez csak rajtunk múlik…

Kocsír Anikó

vissza az előző oldalra