Áprily Lajos: Őszi rigódal

Megeste már a dér a bokros oldalt,

fenn vadlúd-ék húz vadlúd-ék után.

Ragyog az ősz. És dalt hallok, rigódalt,

egy ritka lombú vadcseresznyefán. -

Ilyenkor cinke cserreg és ökörszem,

rég hallgat búbosbanka- s gerleszó.

Ha pártaian s nem várja fészek-öl sem,

miért szól még a megtévedt rigó?

Tán június sugár-illúziója

remegett át a bíbor lomb felett,

s attól dalol a völgy révült rigója

ilyen évszak-tévesztő éneket.

Nem is téved: halkan szól, mintha félne,

köd ül a hangok túlfinom során,

mintha húnyt szemmel, álmában zenélne,

egy álom-őszben, álom-fuvolán.

A hangja nem fog mámorral kitelni,

nagy líra nincs. S mégis, így volna jó:

amíg a hófelhő jön, énekelni,

mint az a révült, holdkóros rigó.

vissza az előző oldalra