Jöjjön el a mi országunk és legyen meg a mi akaratunk!
Három éves a Lokálpatrióta Egyesület

„Eretnek” gondolatok magunkról és a politikáról

Az utóbbi időben, mint a líra iránt fogékony ember, próbáltam életérzéseimet megosztani a Patrióta népes olvasótáborával. Most a Lokálpatrióta Egyesület elnökeként itt az ideje, hogy állást foglaljak egy gyakran – egyesületen belül és azon kívül - felmerülő kérdésre: miért politizálunk?

A válaszom végtelenül egyszerű, mert megalakulásunk óta Don Quijote módjára szélmalomharcot folytatunk azért, hogy létrejöjjenek, illetve megerősödjenek azok a civil szervezetek, amelyek egyrészt erős érdekérvényesítő képességükkel ellensúlyozni tudják az országos politikai pártok ideológiai, és sajnálatos módon napjainkra egyre inkább a gazdasági, üzleti életre koncentrálódó harcát, másrészt életviteli alternatívát tudnak nyújtani a minőségi kisközösségi létformát választók számára.

Három évvel ezelőtt a választó polgárok százai bíztak meg bennünket azzal, hogy pártoktól független civil szervezetként a legalitás és moralitás alapelveinek megfelelően kontrolláljuk a helyi közösségi élet irányítását. Nem mond igazat, aki szerint ez város nem fejlődik, aki szerint a jelenlegi városvezetés nem dolgozik elég állhatatosan. Ennek ellenére számtalanszor konfrontálódtunk már és valószínűleg fogunk is még a jövőben.

Az is lehet, hogy ez csak a mi hibánk. „Hibásak” vagyunk, mert fura az értékrendünk: szerintünk a képviselőség nem üzleti vállalkozás, helytelen, ha egy képviselő fő-, vagy alvállalkozóként önkormányzati megbízásokat kap, nem helyes, ha elhamarkodott, megalapozatlan döntések születnek, próbáljuk kiszorítani a „csókosok holdudvarát”, küzdünk a kicsinyesség, igénytelenség ellen, harcolunk a következmények nélküli világ ellen, ki- állunk a véleménynyilvánítás szabadságáért. Igen, „hibásak” vagyunk, mert vannak ideáljaink, rendületlenül hiszünk abban, hogy lehetne egyszerűen, normálisan, de egy kicsit másként élni. „Hibásan” gondolkodunk, mert elkötelezett demokraták vagyunk, és ráadásul hiányzik belőlünk a félelem.

Bibó István szerint: „Demokratának lenni mindenekelőtt annyit tesz, mint nem félni: nem félni a más véleményűektől, a más nyelvűektől, a más fajúaktól, a forradalomtól, az összeesküvésektől, az ellenség ismeretlen gonosz szándékaitól, az ellenséges propagandától, lekicsinyléstől és egyáltalán mindazoktól az imaginárius veszedelmektől, melyek azáltal válnak valódi veszedelmekké, hogy félünk tőlük". E gondolatból logikusan következik, hogy a demokratikus gondolkodású embertől távol áll a fenyegetés az erőszak minden formája.

Térjünk csak vissza a politika természetrajzához, mert talán innen kiindulva egy kicsit könnyebb értelmezni a minket körülvevő világ jelenségeit, illetve rá lehet világítani, a Lokálpatrióta Egyesület létrejöttének körülményeire, működésének vezérfonalára, és közelebb lehet kerülni az általa képviselt gondolkodásmódnak az eszenciájához.

A politika rendkívül összetett fogalom, de bármilyen oldalról is kezdjük kibontani, egy idő után láthatóvá válik, hogy a fogalom központjában mélyen beágyazódva ott található az érdekképviselet, érdekérvényesítés mint társadalmi jelenség. Ennek tükrében a politizálás a társadalmi létforma természetes velejárója. Igazi problémát számunkra nem a politizálás, hanem a magyar politikai pártok tevékenysége jelentette és jelenti ma is. A politikai és gazdasági elit beteges összefonódása eljutott egy olyan szintre, amikor már rosszindulatú daganatos elváltozásról beszélhetünk.

A daganatos sejtek önpusztító falánksággal rendelkeznek: nem gondolkodnak, nem mérlegelnek, nem kötnek kompromisszumokat, az egészséges szervezet elpusztításával egyidejűleg saját magukkal is végeznek. Az elmúlt másfél évtized történéseinek következtében mára már egyértelműen kimutatható, hogy az állampolgárok tömegesen vonulnak ki a politikából, azaz a képviseleti demokráciából.

Ez a folyamat már rövidtávon is súlyos károkat okozhat, hiszen az általános kiábrándultság elvezethet oda, hogy egyre inkább elfogadottabbá válnak politikai közéletben megjelenő antinormák (elfogadottá válnak a politikusok „jó erkölcsbe” és nem ritkán jogszabályba ütköző cselekedetei). Hosszabb távon még ennél is tragikusabb jelenség rémképe, egy populista-paternalista világkép tárul fel előttünk. Már 16 éve, hogy kihirdették a harmadik köztársaságot, és szó szerint fejünkre szakad a demokrácia. A kezdeti színes plurális politikai struktúránk igen rövid idő alatt duopolisztikus politikai rendszerré alakul át.

Ez önmagában még nem lenne baj, de a politikai elit hatalomgyakorlásának (az egyéni, illetve szűk csoport érdekek előtérbe kerülésével egyre inkább háttérbe szorul a közérdek, „a cél szentesíti az eszközt” szemlélet és az egymás iránti beteges gyűlölködés) következtében választásról választásra növekszik azoknak a tábora, akik megcsömörlenek a politikától. Az általános csalódottsághoz persze hozzájárul, hogy a rendszerváltás az eredeti tőkefelhalmozás egy modern formájával, a „lenyúlásos privatizációval” - kevesek gyors meggazdagodása sokak elszegényedése mellett - valósult meg.

Az igazi probléma azonban még ezen felül jelentkezik. A demokráciának van egy igen kellemetlen tulajdonsága, nevezetesen az, hogy a demokráciát nem lehet ajándékba kapni, márpedig nálunk gyakorlatilag ez történt. A rendszerváltás idején hatalmon, illetve annak közelében lévő gazdasági és politikai csoportok gyakorlatilag egyezséget kötöttek, és így lehetőség nyílt a békés úton történő államforma váltásra.

Lényegében felülről kapott új ruhát az ország, a hatalom és a társadalom közötti viszony azonban gyökeresen nem változott meg. A demokratikus hagyományok hiányát még napjainkra sem tudtuk pótolni. A működőképes demokrácia legfontosabb kelléke a lehetőségeit, szabadságát felismerő, a szocializációs fejlődés magas fokára eljutó, önszervező, önmegvalósító ember.

Meglátásom szerint a jól működő demokrácia egy alulról felfele építkező folyamat eredményeként jöhet létre. Egyszerre kell megerősödnie egyénnek, kisközösségeknek és a demokrácia intézményrendszerének az állam keretein belül. A politikai döntéshozók felelőssége, hogy a hatalom megszerzéséért folytatott „kiszorítósdi játék” mellett, milyen gazdasági és politikai környezetet teremtenek az önkormányzatok a civil társadalom kibontakoztatása érdekében. Fontos kérdés: akarja-e a mindenkori hatalom, hogy helyi autonóm közösségek végre megtalálják önálló arculatukat, alkotó (és nem végrehajtó) módon ágyazódjanak be az állami, társadalmi életbe?

A mi felelősségünk viszont abban van, hogy képesek vagyunk élni a demokrácia adta lehetőséggel. Azaz, helyi szinten nekiállunk-e megszervezni közösségi életünket. Képesek vagyunk-e a minőségi kisvárosi (köz)életet kiépíteni, hozzájárulunk-e demokratikus társadalmi viszonyok alulról történő építéséhez. Vagy hallgatásunkkal, passzivitásunkkal esélyt sem adunk magunknak egy másfajta élethez.

A Lokálpatrióta Egyesület is azon dabasi civil szervezetek, baráti társaságok közé tartozik, akik maguk is építői, illetve parányi alapkövei kívánnak lenni a harmadik (reméljük egyben utolsó) magyar köztársaságnak.

dr. Ács Ferenc

vissza az előző oldalra