Az ellenzék ellenzőihez

 „És akinek szép a lelkében az ének,

Az hallja a mások énekét is szépnek”

                                        Babits M.

Nem gondolom magam harcos, konfrontálódó alkatnak, mégis rendre szúrós pillantásokkal, köszönés helyett fejem fölött elnéző tekintetekkel találkozom, főként lapunk aktuális megjelentét követően, s ezt a jelenséget általában a városvezetés-közeli emberekkel kapcsolatban tapasztalom. (Ez még nem paranoia nálam!) Akkor is, ha nem írtam róluk, tevékenységükről se jót, se rosszat, lévén kevés információm, s egyebekre kiterjedő érdeklődési köröm. Miért tehát?

Úgy vélem, „egy kalap alá vagyunk véve”, s bármelyikőnk írása mindnyájunkra vonja az egyet nem értés haragját. Aki a Patriótába ír, „egy húron pendül” azzal, aki ellent mond a hatalomnak – vélik a feldühödöttek. Ellenfélnek tartanak, pedig csak ellenvéleményünk van. Átkerültünk a túloldalra, noha csak az ingoványost akartuk kikerülni. Politikai csatározásnak tűnhet ténykedésünk, bár csak közéleti szerepet akartunk vállalni a Köz javára. Úgy vélem, szándékaink tisztes voltát kár bizonygatni. Aki hiszi, látja, aki látja, hiszi. A többit az idő, a jövő dönti el. Tudom, nehéz a bírálatot elfogadni, a jobbító ötleteket elismerni, de a józan megfontolás felül kell írja a hiúság és a sértett indulat érzését. Jó volna hát a helyi hatalomnak üzenni, „érted haragszom nem ellened…” Nem vagyunk másik szekértábor, csak ellensúly.

 Ezt vállaltuk. S mégis fel-felszisszennek tagjaink közül is, ha ellenzéki újságnak titulálnak minket. Mintha a szó elvesztette volna valós jelentését. Ellenzékinek lenni – meglátásom szerint – annyit tesz, tükröt tartani: biztos ezt és így akartad, hatalom? Ez szolgálja legjobban a közjót? A fő dallam mellett megszólaltatni a melléktémát is, hogy teljesebb legyen a muzsika. Megfogni a mocsaras talajon járó kezét, el ne csússzon, korlátot emelni útja mellé, nehogy utat tévesszen.

Nem mást akarunk, csak esetenként másképp látunk. Az utaknak, folyóknak két oldala, partja van, de köztük ott az átjáró, a híd. A világot szemben álló, de egymás nélkül nem létező ellentét párok alkotják: tűz-víz, nappal-éjszaka, nő-férfi. Általuk jön létre a folytonosság, a stabilitás. Kiegyensúlyozás nélkül valódi demokrácia sem létezik.

Nem mi vagyunk az ellenség, hanem az ostobaság, a gőg, az elvakultság. Mi csupán a másik pólust képviseljük, szükség esetén.

Én jó szívvel vállalnám a békés ellenzék szerepét.    

Papné Gogolák Márta

vissza az előző oldalra