Lakótelepi lakások felújítására elindul a Panel Plusz hitelprogram

A panellakások energiatakarékos felújítását a kormány is támogatja, a költségek egyharmadát (lakásonként 400 ezer forintot) biztosítva, amennyiben az önkormányzat és a lakóközösség is ugyanennyivel hozzájárul a korszerűsítéshez. Nagyon sok esetben azonban a lakóközösség nem tudja vállalni az önrészt, és az önkormányzatoknak sincs forrásuk az egyharmados hozzájáruláshoz. Rajtuk segíthet a kormány által júniusban elhatározott ,,Panel Plusz” hitelprogram. A 20 milliárd forintnyi forrásból nyújtott hitelt a lakóközösségek és az önkormányzatok 15 éves futamidőre, az állami támogatás révén 5-6 százalék közötti kamat mellett vehetnék igénybe az önrész vagy az önkormányzati támogatás pótlására.

A hitelből az önkormányzatok és a lakóközösségek az épületek környezetének korszerűsítését, felújítását is megvalósíthatják.

Egy átlagosnak tartott – 1,2 millió forintos – felújítási költség mellett a 400 ezer forintos hitel kamata havi 1.900 forint, a 3 éves türelmi időt követően 12 évig fizetendő tőketörlesztés havi 3.300 forint lenne. A megélhetési gondokkal küzdők kamatterhét az állam magára vállalja. Mindazok, akik ma lakásfenntartási támogatásra jogosultak, havi 1.900 forintos kamattámogatásban részesülnek. Pályázatot hirdettek az önkormányzatok és a civil szervezetek számára, támogatva az élhetőbb, modern lakókörnyezet kialakítását. A pályázati források az emberek életminőségét javító, a lakótelepi lakások értékét közvetve növelő zöldterületi, játszótéri fejlesztésekre, közösségi terek kialakítására, közlekedésbiztonsági fejlesztésekre, szolgáltatások bevezetésére használhatók fel.

A források kiegészítésére felhasználható a Panel Plusz hitelprogram is.

Az egyesületünk szívesen állrendelkezésére azoknak, akik szeretnék igénybe venni a Panel Plusz hitelprogram kínálta lehetőségeket.

Rácz Nándor

vissza az előző oldalra