Miért nem ér Dabason gondolkodni?

Azt gondolom, él egy pár olyan fiatal Dabason, akiknek érdemes lenne figyelni a véleményére. Ezért találtam ki ezt a kis rovatot, és ezért kérem meg ismerőseimet is, hogy válaszoljanak a hónap ifjúsági kérdésére ide a Patriótába. Nem tudom, kinek mi csípi ezek közül a szemét: van, akinek a fiatalok, van, akinek a gondolkodás, és van, akinek a Patrióta.

Hát sorban: a fiatalok - tetszik, vagy sem - itt vannak, és akad, akinek saját ötletei, gondolatai vannak.  Mindenkit, aki eddig válaszolt a kérdésekre érdekes-értékes személyiségnek tartok, olyanoknak, akik nagyban tudnák segíteni városunk fejlődését. Fontosnak érzem, hogy ne szakadjanak el Dabastól, hogy észrevegyük őket, hogy tudjunk róluk. Erre kaptak egy csatornát itt a Patriótában is, de ettől ezek a kérdések nem válnak a politikai csatározás színtereivé. Nem jelentenek politikai állásfoglalást!

Próbálják meg annak látni, ami valójában: fiatalok gondolatai bizonyos kérdésekről.

Persze lehet a feldobott témákról másként vélekedni – az ő véleményeik is különböznek -, lehet velük vitatkozni, egyetérteni, megérteni. Ez is a cél, hogy az olvasó is gondolkodjon az válaszok kapcsán.

Viszont vannak kérdések, amiket nekem sehogy sem sikerül megértenem, miért van az, hogy sorra negatív tapasztalatokra tesznek szert, akik írnak? Egy beszólás itt, egy telefonhívás ott, egy „kedves érdeklődő” kérdés: „Normális vagy? A Patriótába írsz? Hogy mered?”.

Az ilyen „kedves érdeklődőktől” kérdezem, hogy miért kell csírájában elfojtani azt az önszerveződő ifjúsági törekvést, ami véletlenül értelmes is lehetne?

Miért és kinek lesz jó, ha az ilyen társadalmi pofonokkal elüldözzük a gondolkodó, aktív fiatalokat városunkból?

Miért van az, hogy nem lehet névvel vállalni a gondolataikat (amik senkit sem bántanak), mert félni kell a retorziótól?

Miért van az, hogy az egyetemen megdicsérnek, mert ilyesmivel foglalkozunk, itthon pedig lapos kúszásban kell közlekedni miatta?

Őszintén örülnék, ha ezekre a kérdésekre válaszolna valaki az aniko@patriota.hu e-mail címre, de legyenek már annyira „felnőttek”, hogy nem állnak bosszút egy-egy írásért a kérdésre válaszolókon, az utcán, a buszon, a boltban, telefonon és egyáltalán sehol, sehogy sem.

Nem lenne teljes a kép, ha az építő jellegű kritikákat, dicsérő szavakat, bíztatásokat nem említeném meg. Azt hiszem, mindnyájan kaptunk ilyeneket is (van, aki csak ilyet). Az mindig öröm, ha lelkendezve mesélik, hogy gondolkodtak a kérdésen…

Ha csak egy valakit is olvasásra, szellemi tevékenységre serkentetünk, szerintem, már megérte…

Kocsír Anikó

ELTE Kommunikáció - Művelődésszervező szak

vissza az előző oldalra