Halpusztulás

Horgász körökben elterjedt a híre, hogy komoly méretű halpusztulás történt nemrégiben. Megkérdeztük az illetékeseket, akik az ügy kapcsán eljártak.

Dr. Csaba György osztályvezető, az Országos Állategészségügyi Intézet munkatársa az elpusztult halak vizsgálata után a következőkre jutott:

Valószínű, hogy endogén vízprobléma lépett fel (magyarul a lezajlott folyamatot nem külső anyag váltotta ki, vízen belüli folyamatról van szó),  kénhidrogén felszabadulás. A minta alapján szinte biztos, hogy nem vegyi anyag  vízbe mosódása okozta a pusztulást, mert a Guppi-tesztben a halak életben maradtak (ez a halfajta nagyon érzékeny a különböző, a vízben lévő mérgekre), toxicitást nem jelzett a teszt hal.

Bár május 20-a előtt jelentős mennyiségű csapadék esett, mégis, szinte kizárható a bemosódás, mivel a pusztulás egy hosszú területen egy adott pillanatban egyszerre kezdődött, ez pedig nem jellemző a bemosódásra.

A beküldött minták lefagyasztásra kerültek, és ha esetleg lesz ilyen gyanú, és megnevezik, milyen mérgezés, bemosódás gyanúja áll fenn, akkor arra az anyagra elvégezhetőek a megfelelõ tesztek.

Tóth István a Ráckevei-Dunaági Horgász Szövetség ügyvezető igazgatója a következőket nyilatkozta:

- Május 20-án, egy pénteki napon, hajnali 5 órakor kaptuk a bejelentést, mégpedig az egyik horgász-társunktól, Major János önkéntes társadalmi halőrtől, aki  Juhászföldön egy Kft-ben éjjeliőr. Õ vette észre először, hogy itt valami nem stimmel, mert a vízzel valami baj lehet, hiszen haltetemeket lát. Ezt követően én a helyileg illetékes halőrökkel,  id. Paczalos Istvánnal, Kecskés Istvánnal és Varga Lászlónal, egy órán belül a helyszínen voltam, és azonnal elkezdtük a területet feltérképezni, hogy milyen kiterjedésű a halpusztulás, mert ránézésre a vízfelületen meg lehet állapítani, hogy méterenként, kétméterenként kisebb-nagyobb elpusztult halak vannak.

Közel 3 km-es szakaszon, a 9 km hosszú XXX-as csatornán, (és  kizárólag), a borzasi zsilip és a Bugyi-Kunpeszér országút között. Elsősorban keszegfélék, amiből a dévér és a karikakeszeg volt a leggyakoribb, valamint kevesebb bodorka, de találtunk pontyot, amurt, csukát, szürkeharcsát, balint, feltűnően sok balint, sügért, feketesügért, ami különlegessége ennek a víznek, valamint naphalat, és vergődő, de nem egészséges folyami rákokat.

Kb. másfél órán belül tudtam értesíteni az illetékes hatóságokat. Azonnal panaszt tettem a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi Felügyelőségnél, ott Rácz Gáborral tudtam beszélni. Ugyancsak azonnal bejelentést tettem a Felügyelőségnek a Környezetvédelmi mérőállomásán is, dr. Nagy Zoltán biológusnál. Őket értem el, õk voltak ezeken az osztályokon hivatalban, akik kb. 11 órára a mozgó laboratóriummal már a helyszínre is érkeztek.

Időközben szintén értesíteni tudtam a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság 3. sz. szakaszmérnökségét, ahonnan Kovács Attila, Kovács Zoltán vezető beosztású dolgozók és az illetékes területnek a csatornaőrei is a helyszínre érkeztek. Időközben megérkezett még dr. Horvai Zoltán megyei halászati főfelügyelő, és Ugrai Zoltán biológus, a Ráckevei-Dunaági Horgász Szövetség halászati ágazatvezetője. Tehát tulajdonképpen egyben volt az a grémium, aki mind halgazdálkodásilag, mint vízügyileg, illetve környezetvédelmi szempontból illetékes. A közelben elkezdtük  a tetemek, ill., az agonizáló állatok összeszedését, mert itt még nagyon sok állat az agonizáció állapotában volt. A rákok pedig - érdekes megfigyelés volt - egyszerűen kimenekültek a vízből a partra, kimásztak nagy számban.

Természetesen azonnal vízmintát vettünk, és azonnal oldott oxigénmérésbe kezdtünk. Meg  állapítottuk, hogy nagyon alacsony az oxigén szint. Vízmintát és elegendő mennyiségű agonizáló állatmintát vettünk és azt felküldtük egy munkatársam segítségével az Országos Állategészségügyi Intézet Tábornok utcai állomására, dr. Csaba György osztályvezetőnek, akivel telefonon megtudtam beszélni, hogy a közelgő hétvége ellenére még fogadja a mintát.

A vizsgálati eredmény azóta rendelkezésünkre áll. Megállapították, hogy az oldott oxigén nagyon kevés a vízben. A végső megállapításuk lényege az, hogy nagyon vastag az iszapréteg. Az iszapréteg az egy élő massza, amibe oxigéntől elzárt körülmények között kénhidrogén keletkezik, és ez az iszaprétegbe elraktározott, anaerob viszonyok mellett képződő kénhidrogén a hirtelen lehűlés hatására, - mert akkor volt ez a hirtelen időjárás változás, tehát lehűlés, és ez egyben légnyomásváltozással is járt -, és a légnyomás csökkenés következtében, az iszapból kénhidrogén szabadult fel, ami oxigén felvételével járt, ami elveszi a halak elől az oxigént.

- Tehát nem valami külső folyamat eredménye volt a halpusztulás

- A növényvédő szer mérgezés, amire mi kezdettől gondoltunk, nem bizonyosodott be.

- Az elemzés kitért a vízben valamilyen vegyi anyagnak a jelenlétére?

- Igen, táblázat formájában, szulfidra, nitrátra, nitritre, nátriumhidroxidra, tehát többféle dologra, valamint ph-ra megvizsgálták a vizet. A víz ph-ja 6,9 volt, a kívánatos határérték 6,5 és 8 között volt, tehát ez beleesik.

- Azt beszélik itt a horgászok között, hogy konkrét személy,

valamilyen határozott céllal, valamilyen ampullával mérgezte meg a vizet. Esetleg hallott erről valamit?

- Ez csak feltételezés, nincs valós alapja.

- Felmerült még egy másik variáció is, hogy a csatorna mellett lévő haltermelő tavakból kerülhetett valami bele a vízbe.

- Itt nincs közvetlen haltermelő tó, ez is téves feltevés.

- Mettől meddig tart ez a szakasz, ahol ez a pusztulás, jelentkezett?

- A borzasi zsiliptől Juhászföldig.

- Körülbelül kilóban ki lehet fejezni a pusztulás mértékét?

- Igen, 36 mázsára becsüljük.

- Mi történt az elpusztult halakkal?

- Jórészét a szövetség munkatársai szedték össze, és ásták el. Egy részét a három nappal későbbi vízcsere mosta el, egy részét a környéken megjelent nagyszámú vízimadár fogyasztotta el - olyan ritka madarak is megjelentek a térségben, mint a kormosszerkő -, és a maradék része pedig természetes úton elbomlott.

- Mennyire becsülik Önök, a vízben körülbelül hány százalék hal, egyéb állat maradhatott?

- Az, ami elpusztult még a tíz százalékot sem teszi ki.

- Lehet-e már horgászni a vízben?

- Igen, lehet, a hírek szerint ezen a szakaszon most szépen lehet fogni az idén telepített háromkilós átlagsúlyú Ráckevei Pikkelyes Pontyot.

- Ön szerint hogyan lehet kivédeni a hasonló problémákat?

- A fentiek alapján legvalószínűbbnek az látszik, hogy a halpusztulás közvetlen oka a vízminőség romlása, a rendszeres vízmozgás hiánya, illetve a túlságosan elszaporodott vízinövényzet, mely lassítja a vízáramlást, a vízből oxigént von el, nemcsak a növekedése, hanem a rothadása során is. Ez sajnos évi rendszerességgel bekövetkezik a Ráckevei-Dunaághoz tartozó csatorna rendszeren, változó helyszíneken. A vízminőség javulását eredményezné, ha a csatornarendszerbe kevesebb, vagy semennyi tisztítatlan szennyvíz nem kerülne.  Illetve a csatornák vízének rendszeres mozgatása, a vízinövényeket fogyasztó, akár tájidegen halfajok betelepítése, - mint például amur.

Bár ez utóbbit jelenleg a törvények tiltják, mégis emellett szól, hogy a horgászok e halfajtát szeretik, illetve, hogy ha következetesen ragaszkodunk a tájidegen fajok telepítésének tilalmához, akkor ma nem ehetnénk kukoricát, paprikát, és burgonyát sem. Nem elsősorban a konkrét halpusztulásokat kell megelőzni, hanem a csatornarendszer megfelelõ minőségű üzemeltetéséhez kell a feltételeket megteremteni, akkor a halak is megfelelõ életkörülmények közé kerülnek.

Rácz Nándor

vissza az előző oldalra