Kis kedvenceink II.

Vártuk nagyon a Patrióta újság megjelenését, de nem bíztunk már benne, hogy visszakerül hozzánk a mi elveszett kutyánk, Dezső.

Ezt az is bizonyítja, hogy 2 héttel korábban vettünk egy ugyan olyan fajta 6 hetes kiskutyát. Hófehér, „tejszagú”, gombszemű westie-t.

Azonban a lap megjelenését követő hétfőn este csörgött a telefon. Egy úr telefonált, hogy a kép alapján szerinte a kutya nála van.

Azonnal indultunk hozzájuk megnézni a kutyát, bár útközben mondtam a páromnak, hogy nem hiszem, hogy az a kutya a mi kutyánk. Pedig Ő volt az. Igaz inkább hasonlított egy puli keverékre, mint egy westie-re de a mi kutyánk volt és Ő is megismert minket. Nem tudom leírni mekkora volt az örömünk. Esős hétfő este volt, de nem bántuk, hogy nyakig sárosak leszünk tőle.

A „megtaláló” nem fogadott el semmit érte, csak mondta hogy a gyerekei nagyon szomorúak, hogy elvisszük a kutyát.

Ekkor összenéztük, párommal és ugyan arra gondoltunk, hogy felajánljuk nekik a kiskutyát. Kis habozás és hitetlenkedés után elfogadták az ajánlatunkat. Útközben azon tanakodtunk, hogy jól döntöttünk-e, hogy odaígértük a kiskutyát, mert bár sok bosszúságot okozott – mint minden kölyökkutya- azért Őt is nagyon szerettük már. Azt viszont beláttuk, hogy két fiúkutyus sok a háznál. Már bántam, hogy nem hallgattam a tenyésztőre, aki egy kislányra akart rábeszélni, de mi ragaszkodtunk a fiúhoz.

Amikor visszaérkeztünk és a gyerekek szemében láttuk az örömöt, elszállt minden kételyünk. Tudtuk, hogy jó helye lesz és nagyon fognak rá vigyázni. Azóta nem láttuk, de a mai napig sokat emlegetjük. Reméljük, megszerette az új gazdijait.

A mi Dezsőnk másnap ment a kozmetikushoz, aki igazi westie-t faragott belőle. Ismét margaréta fejű, gombszemű, hófehér, immár tapasztalt nagyfiú lett belőle.

Azóta is nagyon vigyázunk rá. Köszönjük, hogy visszakaptuk!

vissza az előző oldalra