Ólomkatonák

A gyermekkori élmények, emlékek egy-egy tárgyról, egy helyről akkora útravalót adhatnak, hogy egész életünket köré tudjuk csoportosítani. Egy az Ecseri piacon vásárolt régi ólomkatona a pécsi, vagy a miskolci zsibárus vásárok hangulata, egy komoly gyűjtő- szenvedély alapja lehet. Rizmajer Krisztiánt, a dabasi általános iskola idei Kossuth-napi rendezvényén ismertem meg, egy ambiciózus fiatalt, akit a történelem szeretete olyan hobbi felé vitt, ami manapság igen csak ritkaság számba megy. Ólomkatonákat gyűjt és fest, illetve bepillantást enged az iskolásoknak is „tudományába”.

Magam is örömmel láttam, hogy milyen lelkesedéssel és nagy kedvvel vettek részt a tanulók ezen a programon. Nemcsak egyszerű kézműves foglalkozás volt ez, hanem igen mély ismereteket is nyújtott a történelemről. A gyerekek, miközben tevékenykedtek, sok ismeretre is szert tettek az adott korról, aminek éppen katonáit mintázták meg. Az ilyen közös élmény, amiben részt vettnek sokkal közelebb vitte hozzájuk e tantárgy szeretetét. Krisztián tudását valódi képszerűséggel vetítette a gyerekek elé, ehhez persze kellett az a tájékozottság, amit e tárgykörben egyedülállóan birtokol.

E ritka hobbinak hódolni nem könnyű, erről így vall:

„1984-ben Budapesten születtem. Szüleimmel és öcsémmel itt élek Dabason. A történelem szeretetét általános iskolai tanáraimnak köszönhetem és sok érdekes könyvnek, melyeket szüleimtől, nagyszüleimtől kaptam. Még ma is szívesen lapozgatom az első könyvet, amit nagyapám ajándékozott nekem. Az ólomkatonák is a történelem szeretete kapcsán kerültek hozzám közel. Mivel ennek a hobbinak, szenvedélynek komoly anyagi vonzata van, így megpróbálkoztam én is az ólomkatona festéssel.

Az elején voltak problémák, de komoly ösztönző erő volt, hogy így az én gyűjteményem is gyorsabban gyarapodott. Jó érzéssel tölt el egy elkészített katona látványa, és azonnal megelevenedik egy történelmi pillanat. Örömmel tapasztalom, hogy mások is érdeklődtek hobbim iránt. Remélem, hogy iskolám elvégzése után sikerül olyan lehetőséget kapnom, ami közel áll a történelemhez és így hozzám is.”

Sajnos Magyarországon igen szűk az a kör, akikkel kapcsolatot tarthat. Franciaországban, Németországban, Angliában élőbb hagyományai vannak ennek a kedvtelésnek. Itt a gyűjtők összejönnek, és rendes „csatát” vívnak katonáikkal hadrendben.

A hagyományőrzés szerves része lehet ez, nem beszélve a szórakozásról, amit nyújt a résztvevőknek. Jó lenne bevonni egy-egy iskolai órába, egy-egy szakkörbe ezt a tudást. Bízom benne, hogy másoknak is felkeltettem az érdeklődését. Akit komolyabban foglalkoztat a gondolat, szerkesztőségünkben bővebb felvilágosítást kaphat.

vissza az előző oldalra