FOGYATÉKOSOK NAPJA

„Azért adott Isten nekünk lelket,

hogy szívből nyújtsunk mindig

segítséget.

Szent szavával Ő arra tanított,

Hogy másokért élni, tenni szent dolog.”

Nagy Angéla: Másokért élni c. verséből részlet

  December 3-a világszerte a Fogyatékos Személyek Napja.

2003-ban, a Fogyatékossággal élő Személyek Európai Évében, az /ÉFOÉSZ/ Értelmi Fogyatékosok Országos Érdekvédelmi Szövetsége Göllesz Viktor ösztöndíjat alapított.

Az ösztöndíj célja olyan fogyatékossággal élő fiatalok támogatása, akik kiemelkedőt alkotnak a sportban, a művészetben vagy a közösség életében.

Az ösztöndíj névadója Göllesz Viktor, neves orvos, gyógypedagógus volt. Egész életében az értelmi fogyatékossággal élő emberek munkáját kísérte végig, felkészítésben, tanulásban, sportban és a kultúrában. Alapító tagja volt a Magyar Speciális Olimpiai Szövetségnek.

  Az ösztöndíjak átadására december 3-án került sor a Parlament Delegációs termében.

A rendezvény fővédnöke dr. Szili Katalin, a Magyar Köztársaság Országgyűlési Elnöke volt, aki meleg szavakkal köszöntötte a résztvevőket. Majd átadta számukra az ösztöndíjakat.

Ez alkalommal, először 11 fő részesülhetett ebben a kimagasló díjazásban. A díjazottak között

többségében a sportolás terén kimagasló eredményeket elért fiatalok voltak, akik például a 2003-as olimpián Dublinban több aranyérmet szereztek. Kiemelkedő alkotásaik elismeréseként díjazásban részesültek többen a következő művészeti ágakban: népművészet, festészet, rajz.

A rendezvény zárásaként rövid műsort adtak a fiatalok.

  A fenti rendezvény során is megtapasztalhattuk, sérült embertársaink semmiképpen sem születtek kevesebbnek..

2004. december 5.

Szever Pálné

vissza az előző oldalra