A népszavazás(ok) elé

Néhány gondolatommal azokat szeretném fölserkenteni (talán elgondolkodtatni – bárcsak tettre mozdítani is!), akik nem érzik vagy nem gondolják ügyüknek-dolguknak, hogy amikor tisztelt vezetőink megkérdik a véleményüket, ne legyenek rest választ adni. És nemcsak udvariasságból, hanem fölismerve, hogy „hiszen ez az én ügyem, ez a gyerekem jövője, ez a közeli és távoli rokonaim sorsa!” – (Igen vagy nem válaszokat természetesen nem ajánlok, és nem indokolok – azt majd mindenki maga adja meg.)

I. (Felelősség)

„Fél” szavunknak sok származéka van. Precízen, ugye 50-50 százalék. De a magyar nyelv „rész” értelemben is bőven használja.

A „fél”-ből való a felelősség. Aki felel valakiért, valamiért, az annak sorsából, gondjából vállal jelentős részt. A felelős: bizonyos mértékű biztosíték. Teljes garanciát vállalni sohasem vagyunk képesek, de egy részt, jelentős részt igen. Ez a felelősség, ilyen a felelősségünk. És milyen ember az, aki, ahol erre jó okkal szükség van, képtelen, vagy nem hajlandó arányos felelősséget vállalni?

A felelősségvállalásnak sokféle oka-célja-tárgya és sokféle „arányos” fokozata van. Lehet, sőt kell vállalnunk a felelősséget önmagunkért, családunk tagjaiért, rokonainkért, barátainkért,  országunkért, nemzetünkért, sőt Európáért, az egész emberiségért, s egyáltalán az életért is. A múlt kincseiért és a jövő boldogulásáért is. Persze tágabb körben inkább kisebb arányban.

Magyarnak lenni ma azzal a minimális felelősséggel jár, hogy hitelt érdemlő forrásokból lehetőleg tájékozódjam az ország és a nemzet jelen állapotairól, folyamatairól és fő szereplőiről, és hogy – hála az áldott demokráciának – amikor véleményt nyilváníthatok (választás, szavazás, népszavazás, aláírás, esetleg sztrájk, tüntetés, demonstráció), jó lelkiismerettel vállalt, megalapozott véleményemet igenis kifejezzem. Ha él bennem a felelősség érzése, e minimális szerepvállalás kötelessége alól nincs kibúvó. (Nyilván dicséretes dolog felelős lélekkel ennél többet is tenni.) A felelős ember részt vállaló ember. A felelőtlen embernek pedig közömbösen idegen a családja, a szomszédja, a nemzete, akár egész emberi fajtája és mindezek jövője.

            No, vannak, sajnos, furcsa figurák is, akikben e kettő keveredik. Úgy, hogy magukért, családjukért, rokonért-haverért óriási felelősségérzéssel felelőtlenül fosztogatják országukat, határolódnak el nemzetüktől, hagyják ebek harmincadjára népük jövőjét (a világ jövőjéről nem is beszélve). Fel kell ismerni őket, és a választás idején nem őket kell választani.

            A „fél” szóból való a félelem is. Vajon hányan félnek ma ebben az országban arányos felelősséget vállalni országos és nemzeti ügyekben? Most nem gumibotok és börtönrácsok miatt (?), hanem a saját tükörképüktől félnek, „aki” azt kérdezi: „ugye érted is vállaltak felelősséget – az jó, és mások megtagadták a felelősséget érted – az rossz; s te most mit teszel?” (Mostanában nem divatos szó a lelkiismeret, inkább tömegsport futni előle.) A kutya média meg ránevel minket arra, hogy a kényelmünket féltsük. (Hát a becsületünket? – Az nem oly fontos!) Mert esetleg kényelmetlen lenne végre megvitatni „szomszédainkkal”, hogy a köztük lakó magyarok dolgában mi az igazság? mi a méltányosság? mi az emberség? és mi a mi nyíltan kifejezett testvéri igényünk? Még kényelmetlenebb volna, ha ez egy-két forintunkba is kerülne…(Ne lázítsak, ugye? – Jó. Csak lázadozom.)

II. (Apáink szava)

Ha nekem olyan jól működő hitem volna, most édesapád (nagyapád) lelkéhez fohászkodnám, aki a hit szerint nyilván a mennyben tölti boldog időtlen idejét, s onnan szemléli ezt az idétlen világot, ahol hatvan éve őt is elkapta az idétlenség: szovjet katonák „csípték el” a gyanútlan fiút az utcán, s vitték sokakkal együtt hadifogolynak (mert ugye a létszámnak meg kellett lennie), és megtudta, kik kezére került, ő – és ez az ország.

És kívánhatta, „egyszer, Uramisten, egyszer ennek vége legyen!” Fohászkodnám sokat tudó, elköltözött lelkéhez, hogy szóljon vissza! Fiának, lányának súgja meg: „Vigyázzatok, mert pokoli nagy tűz volt. Most azt mondják, kialudt, de a hamu alatt még annak a tűznek a parazsa izzik; bizony-bizony, az tüzeli az ártatlan utódokat, hogy »vissza, ide nekünk a hatalmat megint! « Szóljon vissza nagyot tanult apánk szelleme, „gyerekem, ne légy naiv; figyelj és figyelj” –; én nem tehettem többet érted, de te most tehetsz, és okosan kell döntened.”

            Ha nekem olyan jól működő hitem volna, megkérném öregapád szellemét, aki jó szimattal érezte, honnan fúj a (büdös) szél, és nem volt hajlandó tartani a száját, pedig mondták neki, okosabban tenné –, no hát most beszéljen: súgja meg, hogy nem mindegy! Hogy ugyanazok a butító lármák harsognak, hogy öngyilkos (gyermek-, unoka- és jövőgyilkos) könnyelműség vagy félénkség lenne legyinteni rá és félrefordulni.

            És súgják meg élők és holtak – erdélyi, felvidéki, kárpátaljai és vajdasági rokonok és ősök –, hogy nem mindegy! Hogy ugyanazok a butító lármák harsognak; hogy öngyilkos (gyermek-, unoka- és jövőgyilkos) könnyelműség vagy félénkség legyinteni, hallgatni, félrefordulni.

            Ők súgjanak –, ne én ordítsak!

III. (Egy Jung-idézet)

Чmo можно geлamь? – tanultuk a leckét -, vagyis mit lehet tenni?

Talán megállítani a kapkodást, mint a videó képet, és szemlélni: mi van? hogy néz ez ki? mi a háttér? mi a képen a manipuláció? – szóval tájékozódni.

Aztán. Carl Gusztav Jung azt mondja: „Csak az egyes emberek beállítottság-változása lehet a kezdete a népek lelki átalakulásának. Az emberiség problémáit sohasem általános törvények, hanem mindig az egyes ember beállítottságának megújhodása oldotta meg… Még nagyon kevesen kutatnak önmagukban, még túl kevesen tették fel maguknak azt a kérdést, hogy nem szolgálnák-e jobban az emberi társadalom ügyét, ha önmagukon kezdenék a mostani rend átváltását…” – 1916-18 óta a helyzet nem javult (inkább romlott), a tanácsok ma is érvényesek.

A Nagy Kategóriák: Ember, Idő, Mulandóság, Érték, Idea, Erkölcs, Harmónia, Béke; a „fejlett” Normák: „ne szemetelj”, „ne pazarolj”, „légy türelmes”, „több az erkölcs és méltányosság, mint a jog”, „hosszabb az igazság, mint az elpergő tények”, stb. – Talán ilyesmivel kéne többet foglalkoznom, mint a tőzsdeárfolyamokkal, kamatlábakkal, szerencsejátékokkal. Én így értelmezem Jung tanácsát.

IV. (Nagy-nagy család)

„Ugyan! Engem nem érdekel a politika, hagyjanak békén. Azt csinálják csak a politikusok, azért vannak!”

Szóval a család igen? a nép-nemzet-ország nem?

No nézzük csak a klasszikus példát! Hogy’ kezdték a zsidók (a híres választott nép, az ígérettel megjelölt nemzet)?

Ábrahám az ősatya. Isten kiválasztotta őt egy majdani „nagy nép” atyjának. Aztán egyetlen törvényes fia lett: Izsák. Izsáknak már kettő. Idáig nem nép, csak egy szűk család. (A fiúk, Ézsau és Jákob esete megér egy kis kitérőt. Ézsau eladja az elsőszülötti áldást, mondjuk a főszerep jogát egy tál lencséért. – Mintha ilyen ország- és jövő-árusítás folyna itt is: tál lencséért, pillanatnyi haszonért, vagy akár csak a jól előadott ígéretekért!) – Jákobnak már tizenkét fia születik. Meg a szolgák, a háznép – ez már nagy, jó nagy család. De a tizenkét fiúból tizenkét törzs szaporodik: ez már nép (nemzet), s egyre nagyobb nép. – Világos a képlet: a CSALÁD és a NÉP (NEMZET) lényegében nem más. Ugyanaz. Tehát azt mondja a Biblia: akinek fontos a nemzete, fontos a családja (is); akinek fontos a családja, fontos kell  legyen  népe-nemzete is.

 Orci József

vissza az előző oldalra