Nyolcadik fő bűn: a hallgatás (Széljegyzet a sajtó-helyreigazítási perekhez)

A vallásos (katolikus), igényes gondolkodású ember számára jól ismert a hét főbűn fogalma. Egy pillanatra nyissuk fel rozsdásodó páncélba zár lelkiismeretünk rostélyát és valljuk be őszintén hányszor, de hányszor éreztük magunkban, hogy a kevélység, a fösvénység, a bujaság, az irigység a torkosság, a harag és a jóravaló restség ragacsos keze magához ölel. Hányszor irányította gondolatunkat, mozdulatunkat olyan sötét, durva tapintású, lelket felhorzsoló, belső erő, amelynek nem lenne szabad bennünk lakoznia. Sokszor, és túl sokat vétkezünk, melynek következtében egyre nehezebben találjuk meg az életünkön átvezető helyes utat, és egyre gyakrabban vicsorgunk tehetetlen dühvel egy-egy végtelen zsákutca lezárt végében.

Ráadásul a minőségi, az egyre magasabb szinten kiteljesedő közösségi élet eltökélt képviselőjeként, úgy gondolom, hogy létezik egy nyolcadik főbűn, nevezetesen a hallgatás bűne is. Véleményem szerint – a közösség és sajátmagával szemben is - bűnt követ el, aki önmaga és mások életét befolyásoló események alkalmával a határozott véleményalkotás helyett a hallgatás színtelen, poros posztójába burkolózik és hagyja, hogy egyénisége, önálló arcának szép vonása lassan a néma tömeg szürke homályába süllyedjen. A nyolcadik főbűnnek azonban van minősített esete is, hiszen hatványozottan bűnös, aki érdekelt abban, hogy - értelmünk minden nyílását eltömítve - a hallgatás homokja szitáljon fejünkre.

A Nyugati demokráciák, a nyitott társadalmak a szabad véleményalkotás gránit alapzatára épültek. Minden emberi közösség - legyen az család, baráti társaság, település, vagy egy egész nemzet – szocializációs fejlettségének egyik lényeges fokmérője, hogy a véleményalkotás szabadsága és az eltérő nézetek, értékítéletek ütköztetése, azok kezelése miként alakul. Sajnálatos módon Magyarország történelmi adottságai – elsősorban az, hogy a szocializmus tervszerű építésébe az önálló véleményalkotásra képes ember ideállja nem fért bele – nagymértékben determinálták a közgondolkodás rendszerváltás utáni állapotát. A köztársaság kikiáltásával ránk zuhant az oly régóta áhított demokrácia hájas teste. Kezdetben még áhítattal szívtuk magunkba a szabadság ópium szagú leheletét. Aztán megtapasztaltuk, a változás relativitását: minden változik miközben semmi, sem változik. Itt vagyunk az ígéret földjén a Kárpát medence kellős közepén nekünk, itt van tenni és beszélni valló dolgunk. Megtapasztalhattuk az elmúlt 14 év alatt, hogy demokráciánk olyan lesz, amilyen mi magunk valójában vagyunk. Ha hiányzik belőlünk a nyíltság, a tolerancia, a pluralizmus, a szabad véleménynyilvánítás iránti igény akkor ezek a közösségi életünkből is hiányozni fognak helyi és országos szinten egyaránt.

A Patriótában nyugodtan mondhatom rendszeresen élünk az egyéni véleményalkotási szabadság szubjektív jogával. Sajnálatos módon ugyanilyen rendszerséggel tapasztaljuk a városvezetés néhány prominens képviselőjének dühödt – sokszor nem megfelelő helyen és időben otrombán megnyilvánuló - ellenszenvét. Ismételten csak arra tudom felhívni a figyelmet, hogy demokratikus társadalom fejlődésének egyik alapköve a szabad véleménynyilvánítás. Sőt tovább megyek az Alkotmánybíróság határozata (36/1994. (VI. 24.) szerint: „E szabadságot az olyan gondolatokat, információkat, elveket és nézeteket is megilleti, amelyek sértőek, meghökkentőek vagy aggodalmat keltenek.” Ráadásul az Alkotmánybíróság külön kiemeli, hogy a véleménynyilvánítási és sajtószabadság különös védelmet követel akkor, amikor közügyeket és a közhatalom gyakorlását a közéletben szerepet vállaló személyek (pl.: települési képviselő, jegyző, al- és polgármester) tevékenységét érinti. A jól működő demokráciák nélkülözhetetlen eleme a közügyek megvitatása, amelyhez szükség van a különböző politikai nézetek, értékítéletek, vélemények megnyilvánulására, a közhatalom működésének bírálatára.

Az Alkotmánybíróság szó szerint azt mondja ki, hogy: „ A demokratikus hagyományokkal rendelkező társadalmak tapasztalatai szerint is e vitákban esetenként kellemetlen, éles, esetleg igazságtalan támadásokat intéznek a kormányzat és a közhivatalnokok ellen és nyilvánosságra kerülnek olyan tények is, amelyek a közéleti szereplők becsületének csorbítására alkalmasak. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint kiemelkedő alkotmányos érdek az állami és a helyi önkormányzati feladatokat ellátó szervek és személyek tevékenységének nyilvános bírálhatósága, valamint az, hogy a polgárok bizonytalanság, megalkuvás, félelem nélkül vehessenek részt a politikai és társadalmi folyamatokban, a közéletben.”

A mi feladatunk az, hogy a magunk szerény eszközével járuljunk hozzá, hogy helyi szinten kiépüljenek, tovább erősödjenek az igazi demokrácia gótikus boltívei és ezek lehetőleg minél több ponton támasszák alá közösségi életünk egyre nagyobb házát

Sokan tudjuk, milyen érzés a passzív rezisztencia, a néma mozdulatlanság egérlyuknyi meleg szobájában lapulni, amíg kint a reménytelenség fagyos világában csak néhány megszállott őrült próbál vágyaiból messzire világító máglyát csiholni. Elég sok bűntől sajog, hajlik már derekunk, legalább a nyolcadik ne nyomja porba életünk!

Dr. Ács Ferenc

vissza az előző oldalra