Pastime

Fenti kifejezés  ( ejtsd: pásztájm ) a múlt század hetvenes éveiben tűnt fel, Eric Berne Emberi játszmák című könyvében, és azóta sem honosodott meg eléggé a magyar közgondolkodásban, pedig a jelenséggel túl gyakran találkozunk a mindennapokban. Szabados fordításban azt jelenti, időtöltés, időmúlatás.

-         Jó napot kívánok!

-         Jó napot! Hogy van?

-         Köszönöm jól. Mit szól, milyen időnk van, már megint?

-         Förtelmes, az ember azt sem tudja, hogyan öltözzön!

-         Hát, igen. Teljesen kiszámíthatatlan az idei nyár.

 A fenti eszmecsere egy vérbeli pastime, időmúlatás, ahol két ember úgy beszélget egymással, hogy gyakorlatilag nem hangzik el semmi érdemleges információ. Látszólag udvarias bájcsevegés ez, azonban lélektanilag többről és másról van szó a pastime-ok esetében, mint udvariasságról.

Mi értelme van egy ilyenfajta beszélgetésnek? Számomra semmi. Furcsán is néznek rám az emberek, ha nem kapcsolódok be hasonló, semmitmondó társalgásba, sokan udvariatlanságnak vélik magatartásomat. Pedig nem az. Én csupán a pastime-okat igyekszem elkerülni.

Az köztudott, hogy hazánkban ugrásszerűen megemelkedett a depressziósok száma. Sokat cikkeznek a tényről, kevesebbet az okokról. Az emberek elidegenedtek, eltávolodtak egymástól, nincs idő intim beszélgetésekre, barátkozásra, társas együttlétre. Az emberi kontaktusok pastime-okra, semmitmondó időtöltésekre silányultak.

Vannak kifejezetten népszerű pastime témák, például az időjárás, az étkezés, az öltözködés, a politika, a mezőgazdaság, az egészségi állapot, stb. Sőt vannak, amelyek kifejezetten nőkre, ill. férfiakra jellemzőek. Nők gyakran beszélnek divatról, sminkről, öltözködésről, férfiak motorokról, autókról, műszaki dolgokról. Ismerek embereket, akik életük szinte majd’ minden kontaktusát ilyen időtöltésekben valósítják meg. A jelenséget úgy is jellemezhetjük, hogy két, vagy több ember közötti beszélgetés valódi mondanivaló nélkül. Hogy ez miért történik így, akkor érthetjük meg, ha elképzeljük a pastime hiányát.

Mi történik, ha két ismerős ember találkozik, mondjuk egy buszmegállóban, és a köszönésen kívül egyetlen szót sem váltanak hosszú percekig. Ilyen esetben két dolgot élnek át leggyakrabban az emberek. Vagy azt érzik, hogy a másik levegőnek nézi őket, vagy olyan „nagyfeszültség” keletkezik a csend miatt – és ez a gyakoribb -, amit okvetlen csillapítani kell valamilyen feszültségcsökkentő eljárással, például pastime-mal. Ilyenkor hangzanak el a Sziahogyvagyderégentalálkoztunk-féle mondatok.

A leglényegesebb információ az egész mechanizmusról az, ami miatt a feszültség bekövetkezik, nevezetesen az intimitástól való félelem. Ha egymást csak felszínesen ismerő két ember hosszabb ideig úgy van együtt, hogy nem kommunikálnak, ott az intimitás szint olyan magas fokot ér el, ami már-már elviselhetetlen feszültséget okoz, ezért a csendet meg kell törni valamelyiküknek beszéddel. Ugyanilyen hosszú csend egymást jól ismerő és szerető emberek között nem okoz kellemetlen feszültséget, például család, barátság, szerelem stb. esetén. Bármilyen furcsának tűnik, az intimitás kellemes élménye ijesztő, és feszültségkeltő lehet azok számára, akik nem szoktak hozzá.

Ugyanúgy, mint az első síelés, vagy korcsolyázás közbeni szorongás. Természetesen az intimitás fogalmán jelen esetben nem valamiféle testi közelség értendő. Intim lehet egy tartalmas, mély beszélgetés, a másik emberre való empátiás figyelem, egy színházi előadás okozta katarzis, egy csoportban átélt együttes élmény, stb. Ha a semmitmondó „hogy vagy” helyett valakitől azt kérdezem meg: miben tudnék segíteni neked, hallom édesapád nagyon beteg!? – ez a beszélgetés már az intimitás felé visz, hiszen a másik emberről szól, az ő valódi, saját életéről, nem a tavalyi krumplitermésről, vagy az időjárásról.

Minden pastime tehát védekezés az intimitástól. Az időmúlatás segítségével elkerülhető az intimitás kialakulása. Ha társaságban felfedeznek olyan embereket, akik gyakran beszélnek időjárásról, egészségről, autókról stb., majdnem biztosak lehetnek benne, hogy az ilyen emberek igyekeznek elkerülni intim hangulatok kialakulását, mert ez zavarja őket.

Ez azért probléma, mert a lélek számára az intimitás élményének átélése legalább olyan fontos, mint a vitaminok a test számára. C vitami hiány következtében a test megbetegszik (skorbut). Intimitás hiány következtében a lélek betegszik meg (depresszió). A skorbut C vitamin tablettával gyógyítható. A depresszió gyógyítása esetében is kísérletezgetnek – inkább kevesebb, mint több sikerrel – olyan antidepresszáns tablettákkal, ami oldja azt.

Ezekkel a gyógyszerekkel azonban az a gond, hogy a szervezetbe olyan hatóanyagokat juttatnak be kívülről, amilyen anyagok akkor keletkeznek testünkben, ha intimititások segítségével örömöket élünk át (szerotonin, boldogsághormonok stb.). A gyógyszert faló depressziósok így aztán rendesen becsapják saját szervezetüket, amikor örömök helyett tablettákkal tornázzák fel szerotonin szintjüket. Észre sem veszik, és máris gyógyszerfüggővé váltak, arról nem is beszélve, ha abbahagyják a kúrát és továbbra is örömtelen az életük, kezdődik minden elölről. (Ez itt nem gyógyszergyári reklám helye!)

Akik számára még mindig nem érthető, mit nevezek intimitás-szorongásnak, próbálja ki egy nem túl közeli ismerősével a farkasszemnézést. Két percig szótlanul nézzenek egymás szemébe közelről. Aki közben nevet, vagy nem tudja végigcsinálni, bizonyosan szorong az intimitástól. Akinek sikerül, gratulálok, érett a személyisége e tekintetben!

Az intimitás előli menekülés csak akkor kerülhető el, ha valaki gyakorlás segítségével megtanulja átélni és élvezni a valódi emberi kontaktusok okozta intimitás örömeit.

Erre valók a család, a barátok, a szerelem, az értelmes és tartalmas emberi közösségek. Ebben segítenek a művészetek: színház, mozi, koncertek, tárlatok stb.

Ellenkező esetben maradnak az álkontaktusok, a semmitmondó pastime-ok, no meg a depresszió.

Pap László

vissza az előző oldalra