Szőlőszüret

Azt hallottam, Franciaországban kedves hagyomány tartozik a szőlő szürethez. A levágott fürtöket egy hatalmas dézsába teszik, és szűzleányok tapossák a szemeket, elmerülnek benne térdig. Közben vidáman leng lábuk körül a hófehér, tisztaságukat jelképező ruhácska. A franciák azt tartják, ettől lesz a bor igazán nemes, ízletes, finom.

Nem emlékszem rá, hogy nálunk valaha is szokás lett volna a szüret eme sajátos, lírai módja, a lányok „dolgát” hazánkban szüretkor a prés látja el, az hajtja ki a szőlőből az édes levet. A szüret legédesebbje azonban nem az elkészült must, később: bor, hanem maga a tevékenység. Idős néne mesélte el nekem legemlékezetesebb szüretjét.   A mögötte járó, puttonyt hordozó legény árgus szemmel nézte az elhagyott tőkét, s ha ottfelejtett fürtöt talált, vámot szedett érte. A figyelmetlen leánytól csókot kért a fürt ellenében, büntetésképp a hanyagságáért. S ha a lánynak tetszett a legény, hát sokat volt hanyag. A szüretelés alkalom és hely lett, ahol életre kelhetett egy szerelem, ami nagy kincs. De kuriózum a magyar szőlő másért is.

 Korabeli hírmondások szerint ugyanis valóságos aranyat terem. Itt most nem az aranyszínű tokaji borról van szó, hanem a legendáról: a gavallér Batthyány Károly gróf ugyanis, egyszer aranyszemű szőlővel lepte meg Mária Teréziát. A szőlőszemet az ékszerész mester egy aranyszarvas szájába illesztette, amelyet elhelyezett egy aranyládikában. A kincs Bécsből visszaszerzett társaival együtt, azóta a Nemzeti Múzeumba került, és ott „tokaji szekrényke” néven látható. A bogyó ugyan megtöppedt, de szétrepedt héjában valódi aranyszemcsék csillognak. Ugyan vitatható hogy azt maga a természet csempészte-e bele, valószínűbb, hogy az ékszerész mesterkedése áll a háttérben.(forrás: Ráth-Végh István: Az emberi butaság).

Ma már senki sem hiszi, hogy egy növény, akár a szőlő is, valódi aranyat tartalmazna. Nem is kell, nem dolga. Valódi értéke, gazdagsága másban rejlik. Aki szereti, mindenki tudja: az asztalra kerülő, palackozott, címkézett, jó évjáratú bor szemet gyönyörködtető látvány, ízletes és finom. De sokat kell dolgozni ahhoz, hogy odakerüljön, és olyan legyen, amilyennek lennie kell. Bár az előszó felettébb romantikusra sikeredett, ne feledjük, hogy a szüret nem más, mint kemény, kitartó munka. Minden egyes tőkéhez le kell hajolni, és nem egyszer, többször. Megfájdul belé az ember dereka. Ráadásul a szüret ideje ősszel van, csípi az ember kezét a hideg. Elgémberednek az ujjak, nehéz a puttony, a vödör, nehezen mozdul a prés. A hordók már kimosva, kikénezve várják, hogy megtöltsék őket. Fertőtlenítve vár a pince is, nagyon gondosan jár el a szőlős gazda, úgy tekint hordójaira, készülő borára, mint saját édes gyermekére.  Mert jó bort nehéz csinálni így, szűzlány lábacskák nélkül, meséktől mentesen, munkával, odafigyeléssel, szakértelemmel.

Mégsem találkoztam még soha olyan szőlős gazdával, aki irigyelte volna a franciákat hagyományukért, jó lesz a magyarnak a sajátja.

Matus Mária

vissza az előző oldalra