Strandséta

Az idei nyár nem kedvez a fürdeni vágyóknak, a Dabasi strand sem bővelkedik látogatókban. Bár május eleje óta tart nyitva, az esős napok miatt gyakran zárták be kapuit. Július közepén beköszöntött a jó idő, végre rendeltetésszerűen üzemelhet a strand. Egy csütörtöki napon délután mentem el, két hölgy ül a pénztárban, igen készségesek. Gyermekjegy 300 Ft, a felnőtt pedig 600 Ft, különböző bérletek is kaphatók.

A kaputól 30 méter hosszú út vezet a medencékhez, bal oldalán sövény, jobbra tó. Vizét szitakötők lábai pöttyözik, vadkacsák úsznak elő a nád közül. Lábaim előtt fürgén csúszik át a sövénytől a víz felé egy vízisikló. A strand területén három medence működik, egy mélyvizű - csak úszni tudóknak - egy közepes méretű, és a gyermekeknek szánt pancsoló.

Csúszdák három méretben, néhány büfé, kosárlabdapálya, játszótér, nádas, öltözők, mosdók, és egy egészségügyi épület, előtte műanyag kerti székek, egy asztal, egy szakápoló. Alacsony, bajuszos, ötvenes férfi. Fáradt az arca. Elmondja, valóban fáradt, ez a strandfelügyelet a második másodállása, főfoglalkozását tekintve Dabason mentős. Kérdezem tőle, volt-e már itt nagyobb baleset, de nem tudott semmi rendkívüli eseményről beszámolni. „Néhány rovarcsípést leszámítva a dabasi strand eddigi története balesetmentes.” A jó hírt nyugtázva magára hagyom. Túl a büféken, a kör alakú, bálokra használt helyiségen túl, a kosárlabdapálya mellett téglafalú épület áll, vakolat már nincs rajta, - talán nem is volt - tetejét néhány cseréptartó deszka alkotja. A vörös téglákon szóró festékkel alkotott képek virítanak, pálmafák, beach-hangulatú rajzok.

Napsütés, délutáni szórt meleg.

A játszótéren egy kisfiú, egy pillanatra azt hiszem, rám mosolyog, csak később veszem észre a mellettem bóklászó kutyát, a hívogató mosoly neki szól. Később megpillantom az eb gazdáját is, fehér inges, nagydarab Securitys támasztja a pultot a büfénél, szőke lánynak udvarol. A büfénél asztalok, mindkét végükön pad, tulajdonosa egy barátjával beszélget, megteheti, túl nagy forgalom nincs.

- Mindig ilyen kevesen vannak? – elegyedek szóba vele.

- Sajnos igen, a rossz idő miatt volt olyan hét, amikor ki se nyitott a strand. Jó idő ezen a héten van először, és ráadásul az emberek többsége csak késő délután, munkája befejeztével tud kijönni, a strand pedig hétkor már bezár. Mi zárás előtt negyed órával már senkit nem szolgálhatunk ki. A délelőtt tízórai nyitásnak sem sok értelmét látom, akkor még jóformán senki sincs itt. Sokkal jobb lenne, ha két órával később nyitnánk és zárnánk. A mi forgalmunk java részét a bálok adják, napközben itt kevesen vannak. - hangzik a tömör helyzetkép

Az asztaltól rálátni a medencékre, körülbelül nyolcvan ember strandol, főleg gyerekek, tinédzserek. Harsány zöld a fű, napozó lányok, fiúk, fiatalok hevernek rajta. A pancsoló mellett csak egy pokróc virít, fiatal anyuka barníttatja rajta a hasát, mellette tizenéves lánybarát ül. Szívesen fogadnak, kérdésemre, hogyan érzik magukat, szeretnek-e ide járni, a válasz annyi csak: -Igen, szeretünk. Az anyuka, miközben beszélgetünk, fél szemmel gyermekét figyeli, a három év körüli kisfiú egyedül lubickol a medencében. Néha hozzánk szalad, belemarkol a kekszes zacskóba, szerzeményét szájába tömi, és rohan vissza a vízbe. Nem sokáig marad ott, épp csak amíg elfogy szájából az elemózsia, aztán újra a vízből ki, keksz, vissza.

Fáradhatatlanul. A tini lányok is élvezik nagyon a nyarat, a fürdőzést, talán ha vannak tizenöt évesek, hajukra, tartásukra gondosan ügyelnek. Három lány lát vendégül a pokrócán, szépek, karcsúak. „ A szüleink még nem engedik meg, hogy szórakozóhelyekre járjunk, de ide eljöhetünk, és szeretünk itt lenni. Nyári szünet alatt sokat jövünk még, ha jó idő lesz!” - mosolyognak, s nevetgélnek még akkor is, amikor én már távozom a pokróctól. „Csak az a kár, - sóhajtják utánam - hogy a fiúkkal itt is nehéz ismerkedni, olyan bátortalanok, hiába a klassz fürdőruha. Azért jól érezzük magunkat, a strand szuper, bár lehetne kevesebb szúnyog.”

Még elnézelődök a nagymedencénél, talán tíz fürdőző, ha van benne, két fiatal férfi kitartóan ússza a hosszokat, egyiket a másik után. Sietniük kell, harminc perc múlva záróra. Indulok a kerékpáromért, - tárolási díj 50 Ft.-, intek az orvosi szoba előtt üldögélő mentősnek. Kifelé a járdán élénken figyelek, hátha még egyszer megpillantom a vízisiklót, de nem bújik elő. A kacsák még láthatóak, lustán tollászkodnak a vízben. A bejáratnál elköszönök a két jegyszedő hölgytől, Néhány méteren át még elkísér a fürdő jellegzetes csobbanó, duruzsoló zaja.

Matus Mária

vissza az előző oldalra